Gyomaendrőd város

Gyomaendrőd Város - Hírek

Megnyílt a Rózsahegyi Napok Gyomaendrődön

Gyomaendrődön május 16-én, pénteken nyitották meg a Rózsahegyi Napok vasárnapig tartó rendezvénysorozatát.

Mint azt Farkas Zoltánné igazgató köszöntőjében elmondta, a Rózsahegyi Napok célja, hogy megemlékezzenek névadójukról, valamint erősítsék kapcsolatukat partnereinkkel: az iskola fenntartójával, a szülőkkel, a társintézményekkel és a civil szervezetekkel. Az idén az Endrődiek Baráti Körének összefogásával a szokásosnál is gazdagabb programot kínálnak az érdeklődőknek. Iskolájuk 1996. január elsején vette fel az endrődi születésű Rózsahegyi Kálmán színművész nevét, az azóta eltelt tizenkét évben sok esemény történt. Elkészült a Rózsahegyi-szobor, a zsibogóban látható a névadó életét és pályáját bemutató állandó kiállítás, és minden évben megrendezik a róla elnevezett iskola napokat. Dr. E. Szabó Zoltán, nyugalmazott főiskolai tanár megnyitójában hangsúlyozta, a gyermek kíváncsi lény, ezt a kíváncsiságot igyekszik kielégíteni az iskola. Ugyanakkor az ember nem csak racionális, hanem érzelmi lény is, társakat keres, és azt kívánja, hogy szeretetben, érzelmi, biztonságban éljen egy közösségben.

rozsahegyi1_nagy_952_20080516130011_565.JPG

Gyomaendrőd Online – Rózsahegyi Kálmán szobrát Mihály Bernadett alkotta 2000-ben.

Fórum ->> Megnyílt a Rózsahegyi Napok Gyomaendrődön

Képeslap : kepeslap.mconet.biz

Gyomaendrőd Online: gyomaendrod.mconet.biz

Gyomaendrőd linkajánló: gyomaendrodlink.mconet.biz  

A hír támogatója: Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés. Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu