Gyomaendrőd város

Gyomaendrőd Város - Hírek

Kis Bálint Napok Gyomaendrődön

Az idei Kis Bálint Napokat június 9. és 11. között rendezték meg a gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola pedagógusai.. A 3 nap során érdekes és tartalmas programokat szerveztek.

Az első nap Emlékfát avattak a Hősök úton névadójuk, Kis Bálint tiszteletére, amelyet Cs. Nagy Lajos tanár úr készített. Majd két végzős tanuló üzenetet helyezett el a jövő nemzedékének, melyben többek között hagyományaikról, diákönkormányzatuk tevékenységéről és legkiemelkedőbb, országos versenyeredményeikről olvashat az utókor. Ezután kezdetét vette a Kis Bálint Próba. Helyi érdekességeket, tájképet, fotót kellett felismerni, totót tölteni, csasztuskát, indulót írni, célba dobni, közösen játszani. Az 5-6. osztályosok közül az 5.a osztály nyerte meg a próbát, míg a 7-8. osztályosok közül a 8.d osztály lett az első. A Diákönkormányzat közgyűlésén Kónya Márta tanárnő, a DÖK vezetője és Arnótszky Judit 8.d osztályos tanuló, a DÖK elnöke beszámolt az egész éves munkáról. Majd több díjat osztottak ki: • a „Mint a makk” díjat, a 6.b osztály nyerte meg • a„Környezetünk szépségéért” versenyen: első a 6.c osztály, második 7.b osztály, harmadik 6.a osztály Családi délutánra gyülekeztek 16 órától a Hősök úton . Anyukák, apukák, kis- és nagydiákok, pedagógusok sorvetélkedőn vettek részt, majd jó ízzel fogyasztották a finom süteményeket, melyek az iskola napközi konyhájában készültek.. A vidám és színes diákprodukciók után az alsós tanító nénik egy kedves dallal köszöntötték az iskola valamennyi dolgozóját és tanulóját. Az első nap tinidisco-val zárult. A második nap nagyon érdekesnek ígérkezett. Csányi István alpolgármester úr a Gyomaendrődön lévő holtágakról, vizekről, és azok élővilágáról beszélt. A harmadik nap a megemlékezés, az ünnep jegyében zajlott. A Fő úti emlékünnepség műsorvezetője Nyíri Dóra egyetemi hallgató, az iskola egykori diákja volt. Földesi Zoltán országgyűlési képviselő úr mondott ünnepi beszédet, majd az emlékünnepség legizgalmasabb része következett: díjátadások. Az intézmény számtalan hagyományt teremtett, arculatot formált. Most harmadik alkalommal került átadásra az oktatási intézmény legnívósabb díja: a Kis Bálint Díj, melyet a „Gyermekekért Alapítvány” alapított. A díjat minden évben egy fő munkavállaló és egy fő végzős diák kaphatja meg. Kis Bálint Díjban részesült 2008-ban Fülöp Istvánné igazgatónő. A diákok közül 2008-ban a díjazott Arnótszky Judit Janka 8.d osztályos tanuló. Szintén több éves hagyománya van a Legdíjaknak, a Darvas Tibor Emlékversenynek és a Beranek Ottóné Emlékversenynek is. A programsorozat következő helyszíne a Sportcsarnok volt. Felavatták Varga Lajos olimpikon emléktábláját, mert a sportlétesítmény felvette a kiváló sportoló nevét. Pályatársa, Keszthelyi Rudolf méltatta a nagyszerű embert és sportbarátot, Várfi András polgármester úr pedig köszöntötte a vendégeket. Csollány Szilveszter olimpiai bajnok nyitotta meg a rendezvényt. Méltóképpen emlékeztünk „Lajos bácsira”, mert nemsokára kezdetét vette a tornaverseny, annak a sportágnak a vetélkedője, mely szívének a legkedvesebb volt. A tornaverseny kommentátora a népszerű sportriporter, iskolánk egykori diákja, Szujó Zoltán, televíziós műsorvezető.

kisb_nagy_209_20080624132653_417.jpg 

Fülöp Istvánné a boldog díjazott

 

 

Fórum ->> Kis Bálint napok Gyomaendrődön

Képeslap : kepeslap.mconet.biz

 Gyomaendrőd Online: gyomaendrod.mconet.biz

Gyomaendrőd linkajánló: gyomaendrodlink.mconet.biz

 A hír támogatója: Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés. Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu