Gyomaendrőd város

Gyomaendrőd Város - Hírek

Kihívás Napja Gyomaendrődön a Térségi Szociális Gondozási Központban

A Kihívás Napjához a Térségi Szociális Gondozási Központ dolgozói és ellátottai is lelkesen csatlakoztak, még olyanok is, akik aznap nem dolgoztak, vagy aznap nem jöttek volna be a klubba.

Helyet biztosítottak nemcsak a gondozási központban résztvevőknek, hanem a mozgáskorlátozottak helyi szervezete tagjainak is. Több fordulóban, több programba is bekapcsolódtak a résztvevők, ki állva, ki ülve, ki kerekesszékben. Volt munkahelyi és közösségi torna, aerobicba, közös séta, közös és egyéni kerékpározás, ülő teremfoci és a különböző ügyességi játékok. Jegyzőkönyvben rögzített adatok szerint intézményben 732-en vettek részt ezen a rendezvényen. A fizikai aktivitás, a mozgás örömét megtapasztalva a 2. sz. Idősek klubjának dolgozói úgy döntöttek, hogy ellátottaik számára napi szintű programmá teszik a mozgást, így az óta minden hétköznap délelőtt tornáznak az udvaron. A Kihívás Napja a szó szoros értelmében kihívás időseinknek, hiszen az életkor előre haladtával természetes a mozgásfunkciók csökkenése, melynek nyomán a tornagyakorlatok elvégzése valódi kihívást jelentett számukra. Az intézmény vezetése ezen a napon igyekezett mindenkit bevonni a mozgásba, még az ágyhoz kötött betegeinket is. Örömmel tapasztalták, hogy ki-ki a maga képességei szerint nagy lelkesedéssel vett részt a programban.

gyo_ki_ulve_ki_allva_mozog_resize_764_2008052875826_940.jpg

Gyomaendrőd Online – Képességei szerint ki állva, ki ülve tornázott

 gyo_ulo_foci_resize_770_2008052875826_863.jpg

Gyomaendrődi Online – Szórakoztató az ülő teremfoci

Fórum ->> Kihívás Napja Gyomaednrődön a Térségi Szociális Gondozási Központban

Képeslap : kepeslap.mconet.biz

Gyomaendrőd Online: gyomaendrod.mconet.biz

Gyomaendrőd linkajánló: gyomaendrodlink.mconet.biz  

A hír támogatója: Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés. Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu A kihívás Napja Gyomaendrődön a Térségi Szociális Gondozási Központban