Játszóház a Selyem úti óvodában – Gyomaendrőd
Adventi Játszóház a Selyem úti Óvodában
Több éves hagyományát folytatta az óvoda a mai napon, amikor a Karácsony közeledtével hétvégén is nyitva tartottak és rendkívül gazdag programot kínáltak a résztvevőknek. Mint azt Szabó Istvánné Terike óvodavezetőtől megtudtuk az intézmény Alapítványa által támogatott rendezvényen a jelenlegi ovisok és szüleiken kívül az azóta már iskolássá cseperedett egykori ovis gyerekek is szívesen vissza látogatnak erre a rendezvényre, amelyen 5 foglalkozás zajlik egy időben és forgó színpad szerűen mindenki kipróbálhatott mindent, a jelen lévő "műhelyfelelős" óvó nénik szakszerű irányítása mellett. A kicsik és nagyok a már hagyománnyá vált mézeskalács készítés mellett többféle technikával készíthettek képeslapokat, Mikulás zsákot, Angyalkát és ajtó kopogtatót, melyeket a nap végén mindenki hazavihetett magával. Az intézmény technikai személyzetének köszönhetően mindenki meleg teát, gyümölcsöt és kiflit fogyaszthatott el, a felnőttek még kávét is ihattak.
Az óvó nénik által felkészített gyerekek karácsonyi dalainak hívó szavára megérkezett a Télapó is, aki mindenkinek szaloncukorral kedveskedett a résztvevők legnagyobb örömére.
Köszönjük ezt a csodálatos napot Szabó Istvánné Terike óvodavezetőnek, illetve Giricz Kára, Dávid Imréné Katika, Bakó Bernadett, Földváriné Uhrin Zita, Wolfné Kereki Tünde és Farkas Katalin óvó néniknek.
A cikket a szülői munkaközösség nevében Vaszkán Gábor testnevelő tanár készítette.