Gyomaendrődről indult el az Alföldtudás Egyeteme
Gyomaendrődről Szabó Béla fejlesztő villamosmérnök előadásával október 1-én indult el útjára az Alföldtudás Egyeteme előadássorozata.
Mint azt Egri Sándor szervező elmondta, a december elejéig tartó 14 alkalomból álló sorozat célja, hogy a vidék tudása bekerüljön a köztudatba. Az előadásokból jövő év elején összeállítást sugároz a Duna Televízió, illetve hallható lesz a Magyar Katolikus Rádió és a református gyökerű Európa Rádió műsorában.
A városháza zsúfolt dísztermében a szomszédos Hunyán született, gyermekévei egy részét Endrődön töltő Szabó Béla színes, élvezetes előadást tartott az űrkutatásban az űrhajósok sugárdózis mérése szolgáló, Pille névre keresztelt készülék kifejlesztéséről. A Pillét az űrben első alkalommal az Interkozmosz-program keretében Farkas Bertalan űrhajós használta. Az akkori szovjet politika nyomása ellenére az amerikai űrkutatók számára is kifejlesztették a Pille egy változatát, Sally Ride 1984-ben dolgozott vele a Chalangeren.
Az Alföldtudás Egyeteme következő előadása október 9-én lesz Mórahalmon.
Fórum ->> Gyomaendrődről indult el az Alföldtudás Egyeteme
Képeslap : kepeslap.mconet.biz
Gyomaendrőd Online: gyomaendrod.mconet.biz
Gyomaendrőd linkajánló: gyomaendrodlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu