Gyomaendrőd város

Gyomaendrőd Város - Hírek

Gyomaendrődiek a lovas oktatást és a lovas turizmust tanulmányozzák

A Bethlen Gábor Szakképző Iskola és a „Dél-Alföld – Európa Unió” Gazdasági, Kulturális Oktatási, Integrációs Együttműködési Koordináló Egyesület szervezésében április 8-án francia delegáció járt Gyomaendrődön. A vendégeket Várfi András fogadta a városházán.

francia_igazgato_nagy_70_2008041094100_335.JPG

Gyomaendrőd Online – Balról a francia delegáció vezetője Bernard Roux, igazgató, jobbról Várfi András polgármester.

A francia delegáció vezetője, Bernard Roux igazgató elmondta, már egy hete tartózkodnak Magyarországon, ellátogattak Mezőhegyesre és Gyulára is. Megfogalmazta: – Célunk, hogy az unió programjai révén kapcsolatokat építve intézményünk működését még hatékonyabbá tegyük, hogy az uniós elvárások szerint mobilitási szakmai programok működtessünk. Ismert, hogy az unió az elkövetkező években háromszorosára kívánja bővíteni a szakemberek és a diákok cseréjét. Ezért érkeztünk, hogy a magyar intézményekkel megbeszéljük a konkrét együttműködési terveket. Intézményük a Maison Familiale de FONTOVEILLE, a francia a szaktárcával közösen lótenyésztést, lovaglás, lovas túrizmust oktat diákoknak és felnőtteknek egyaránt. A diákokat 14 éves kortól fogadják és 20 éves korig tanulják a szakmát. Náluk a szakmai képzésben sokkal inkább a gyakorlatra teszik a hangsúlyt, három hét gyakorlati képzés mellett csak egy hét jut elméletre. A felnőttek mellett iskolájukban 300 diákot oktatnak, a diákok kilencvenöt százaléka sikeres vizsgát tesz középfokon. Összesen 23 lovat tartanak lovas pályával és fedett lovardával együtt, ahol a diákok gyakorolhatnak. A tanulók gyakorlatukat képzett lovas vállalkozóknál töltik, és a végzett diákoknak munkát is tudnak adni. Héléne Ferjoux,a megyei lovas szövetség titkára elmondta, hogy szövetségük a lovas vállalkozókat fogja össze. Franciaországban az ő régiójukban, illetve megyéjükben működik leghatékonyabban a lovas szövetség. Megyéjükben 3500 hivatásos lovas van, 200 lótenyésztő és 30 lovas szálláshely, 40 vállalkozó foglalkozik diákok gyakorlati képzésével, és 16 kovács dolgozik a megyében, és sokan megélnek lószerszámok és egyéb lovas kellékek gyártásából. Sokan foglalkoznak lovas oktatással. Térségükben lovas túraútvonalakat terveznek. Gubucz József, A Bethlen Gábor Szakképző Iskola és kollégium igazgatója mondandóját azzal kezdte, hogy Magyarországon nagy hagyománya van lótartásnak. A nagyüzemi mezőgazdaság szinte megszüntette ezt az ágazatot, most hobbiként újra visszatér, ezért az iskola a francia partner példájára szeretné megszervezni a lovas képzést. Gyomaendrődön a lovas turizmus jól kiegészíthetné a Liget Fürdő, a holtágak, a vadásztársaságok és a falusi túrizmus szolgáltatásait. Davidovics László, a „Dél-Alföld – Európai Unió” Gazdasági, Kulturális Oktatási, Integrációs Együttműködést Koordináló Egyesület elnöke megemlítette, a jövő héten nyolctagú Békés megyei szakmai delegáció utazik Franciaországba, közöttük négyen gyomaendrődiek.

 francia_delegacio_nagy_492_2008041094100_344.JPG

Gyomaendrőd Online – A francia vendégek a gyomaendrődi tárgyalófelek csoportja.

Fórum - Gyomaendrődiek a lovas oktatást és a lovas turizmust tanulmányozzák

Képeslap : kepeslap.mconet.biz

Gyomaendrőd Online: gyomaendrod.mconet.biz

Gyomaendrőd linkajánló: gyomaendrodlink.mconet.biz  

A hír támogatója: Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés. Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu