Gyomaendrőd város

Gyomaendrőd Város - Hírek

Gyomaendrődi helyi specialitás lehet a meggybor?

Nem voltak babonásak a Gyomaendrődi Nyugdíjas Kertbarát Kör tagjai, hiszen az április 7-én megtartott XIII. Városi Bor, Szárazkolbász és Pálinka Verseny is nagyon jól sikerült.

Várfi András polgármester köszöntőjében kifejtette, az étel és ital készítése és kóstolása kultúránk része, a gasztronómia fesztiválokban gazdag városunk, hiszen hamarosan következik a sajt- és túrófesztivál, majd a halfőző verseny, illetve a bogrács napja. Ez évben a korábbiakhoz képest néhány borral több érkezett a zsűri elé. Nyolc fehér, négy vörös, hat rose-t és négy gyümölcsbort értékeltek. Valamennyi bor bizonyította a termőhelyét, és azokat szakszerűen kezelték. A szoros eredmény miatt a zsűri úgy határozott, amely bor a minősítésben a 19 pontot elérte, az első helyezést ért el, amely 18-az az pedig második lett, egyetlen egy bor pedig harmadik lett. Cseh János és dr. Kovács Béla több bora is első helyezést ért el. A zsűri kiemelte Ádám Józsefné meggyborát, amelyet dicséretesnek nevezett. A filoxéravész előtt környékünkön több száz hektár szőlőt termesztettek, sajnos ezek akkor elpusztultak, de megmaradtak a gyümölcsfáink és finom gyümölcseink. A hagyomány szerint a gyümölcsborok készítése mindig az asszonyok feladata volt, és ehhez nagyon jól értettek. Ádám Józsefné elárulta, hogy férjével együtt készítik a meggybort. Egy kiló meggyhez ugyanannyi cukrot tesznek, és ezt felöntik három liter vízzel. Ez letakart edényben meleg helyen három hét alatt kiforr és leszűrik. Ha kevesebb cukrot raknak hozzá, akkor kevésbé lesz édes, és csökken az alkoholtartalma is. Szalámiból is több érkezett a zsűri asztalára, mint tavaly. A tíz szalámi készítőből a legügyesebbnek Gecsei Imrénét találták, második Nagy Pálné, harmadik pedig Barna Ferencné lett. Vékonykolbászból ötöt neveztek be, itt Bíró László végzett ez élen, második lett Gyuricza Lajosné, harmadik pedig Hanyecz Vinczéné. A zsűri különdíjjal jutalmazta dr. Kovács Béla szarvashúsból készült vékonykolbászát. Pálinkából 11 szilvapálinka érkezett be, illetve egy-egy vegyes, mézes és ágyas pálinka. Hegedüs József, nyugdíjas vízszerelő különösen gazdag italkiállítása színesítette az idei bor, szárazkolbász és pálinka versenyt.

adam_jozsefne_nagy_899_20080409104907_126.jpg

Gyomaendrőd Online – Ádám Józsefné ágyas pálinkája is első helyezést ért el, egy csomag mazsolára öntötték rá az ötven fokos szilvapálinkát, és úgy érlelték. A zsűri nagyon finomnak találta az italt.

Fórum - Gyomaendrődi helyi specialitás lehet a meggybor?

Képeslap : kepeslap.mconet.biz

Gyomaendrőd Online: gyomaendrod.mconet.biz

Gyomaendrőd linkajánló: gyomaendrodlink.mconet.biz  

A hír támogatója: Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés. Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu