Gyomaendrőd város

Gyomaendrőd Város - Hírek

Babazászló leng a Városháza homlokzatán

Babazászló leng a Városháza homlokzatán

A „Három királyfi, három királylány" mozgalom egy olyan civil kezdeményezés amely több területen, különböző projektekkel kívánja elősegíteni hazánk népesedési problémáinak megoldását. A mozgalom egyik projektje a Babazászló-projekt. Célja, hogy az intézmények, otthonok falán azt is jelezzük zászlóval, ha valahol kisbaba születik, hiszen ez a közösségnek is érték, öröm.

Régen hagyomány volt, hogy kisbabás otthonokat a környéken lakók néhány hétig segítették a szülés után. A zászló célja ezt a szokást is újjáéleszteni. Mint köztudott - bár az önkormányzat szervezeti szabályzatában ez sem volt intézményesített - a kitüntetettjeink, vagy az önkormányzati szervezetünk egykori választottjai, alkalmazottjai halála esetén megemlékeznek a gyász lobogójával. A Babazászló mozgalommal együtt mi is azt szeretnénk elérni, hogy ne csak a haláleseteket jelezzük fekete zászlóval, hanem a gyermekek születését is köszöntsük.

 

baba1_20120718132655_3.jpg

 

Sajnos ma Magyarországon kevesebben születnek, mint ahányan meghalnak. A gyermekköszöntő babazászló a jövőbe vetett hitet is szimbolizálja, így reméljük, alkalmas lesz lelkiállapotunk pozitív fordulatának elősegítésére is. Ennek érdekében a júniusi ülésén döntött a Képviselő-testület, hogy e két jelkép az SZMSZ-ben a helyi jelképekkel azonos elbírálásban részesüljön és kerüljön nevesítésre.

 

baba2_20120718132655_53.jpg

 

Gyomaendrőd egyik újszülöttjét köszönti a Városháza homlokára kitűzött Baba-lobogó.