Füzesgyarmat város

Füzesgyarmat Város - Hírek

Füzes Fesztivál idén is

Füzes Fesztivál idén is

Idén is megrendezésre kerül a Füzes Fesztivál június 30. és július 1. között. A nulladik napon, 29-én a Sárréti Hökkentők amatőr színitársulat előadása nyitja meg a rendezvényt.

Az első napon 17:00 órától kezdődnek a programok koncertekkel, a szeghalmi Mudfield rockegyüttes csapata, a Soulwave zenekar, a Ham Ko Ham együttes, végül pedig a Honeybeast csapata áll színpadra. Az est zárásaként Dj. Hlásznyik veszi át a műsort. Másnap délelőtt 10 órától a kisgyermekes családokat várják a Kastélypark Fürdő előtti téren, a kicsiket báb és egyéb színpadi programok várják, valamint kipróbálhatják a Varga Adrienn által vezetett szabadtéri gyermektornát is.

 

Idén is megrendezésre kerül a Füzes Fesztivál június 30. és július 1. között

Idén is megrendezésre kerül a Füzes Fesztivál június 30. és július 1. között

 

A Lázás Gyula Sporttelepen tart bemutatót a Füzesgyarmati Önkéntes Tűzoltó Egyesület, ami után kezdődik a Kincskereső Kalandtúra. A délután folyamán a helyi civilszervezetek programjai várják az érdeklődőket, az este folyamán pedig táncdalfesztivál slágerek hangzanak el Ragány Misa és partnere előadásában. Színpadra áll még az Apostol és Muri Enikővel kiegészült Sugarloaf, a fesztivált végül tűzijáték zárja, a táncolókat Dj Hlásznyik és D Session lemezlovasok várják. 

 

/T.D.