Doboz

Doboz nagyközség - Hírek

Ösztöndíjas foglalkoztatás

Ösztöndíjas foglalkoztatás

Ösztöndíjprogramról tárgyalt a Békés Megyei Területfejlesztési Tanács. A foglalkoztatás elősegítése, és a fiatal diplomások gyakorlati munkatapasztalat-szerzésének megkönnyítése a program elsődleges célja, de ennek köszönhetően a szakember utánpótlás is megvalósulhat.

A pályakezdő diplomások nincsenek könnyű helyzetben, érvényes ez az ország egészére, de megyénkre még inkább. Mivel nincs munkatapasztalatuk, munkagyakorlatuk, ezért a munkáltatók gyakran nem szívesen alkalmazzák őket. Egy egyedülálló kezdeményezés nekik próbál segíteni.

 

 

 

A Területfejlesztési Tanács felvállalta, hogy közel 40 egyetemet végzett fiatalt ösztöndíjasként alkalmaz, ami több szempontból jó és üdvözlendő.

Mintegy 200 olyan egyetemi diplomás van a megyében, aki most, vagy a közeljövőben keres munkahelyet.

Az ösztöndíjprogram a Start kártyával együtt nagyon kedvező foglalkozatási költséget jelenthet a munkáltatóknak. A programban résztvevők pedig lehetőséget kapnak az elhelyezkedésre.

A pályázati kiírás két hét múlva jelenik meg, így július 10-től lehet jelentkezni, egészen augusztus 15-ig. Döntés szeptember 15-ig várható, a foglalkoztatás pedig október elsejével indul.

Az 50 milliós keret mintegy 40 fő foglalkoztatására ad lehetőséget. A programban résztvevők havi 120 ezer forintot keresnek majd 12 hónapon keresztül.

 

Forrás: CsabaTV

 

Békés Megyei Önkormányzat – MCOnet

Szóljon hozzá a fórumon!: Ösztöndíjprogram