Doboz

Doboz nagyközség - Hírek

Néhány hasznos információ az idős ellátottak jogairól 7.-Doboz

Doboz-1993. évi III. törvény,
1997. évi CLIV. törvény (a betegek jogairól szóló rendelkezések)
1/2004. (I. 5.) ESZCSM rendelet

A törvény megfogalmazza azokat a jogokat, melyeket az alapellátásban, a nappali és a bentlakásos intézményi ellátásban részesülő személyek számára biztosítani kell.
Milyen speciális jogok illetik meg az egyes ellátottakat?

A fogyatékos embernek olyan szociális szolgáltatást kell biztosítani, amelynek során egyéni gondozásban részesül, képességeit, készségeit megfelelő módon fejlesztik, illetve az állapotának fenntartására és javítására törekednek. A szolgáltatást végzők tiszteletben kell, hogy tartsák a fogyatékos személy életvitelével kapcsolatos saját döntését, önrendelkezését, segítik társadalmi integrációját, kapcsolatainak alakítását. A bentlakásos intézményben lakónak joga van az állapota felülvizsgálatával kapcsolatos információk megismerésére.
A pszichiátriai beteg, ha veszélyeztető, vagy közvetlen veszélyeztetető magatartást tanúsít - indokolt esetben - szabad mozgásában korlátozható, illetve pszichés megnyugtatással, gyógyszerrel, vagy az intézményen belüli elkülönítéssel kezelhető A korlátozás nem lehet büntető jellegű, csak addig maradhat fenn, amíg a veszélyeztető, vagy közvetlen veszélyeztető állapot tart. A korlátozó intézkedést, az eljárás módjait írásban dokumentálni kell.
A hajléktalan személyek esetében különös figyelmet kell fordítani az emberi méltóság védelmére, a személyes adatokra.

Forrás: Váradi Mária




Szóljon hozzá a fórumon!: Néhány hasznos információ az idős ellátottak jogairól 7.

Küldjön egy képeslapot ismerősének Doboz városról!: kepeslap.mconet.biz

Doboz online: doboz.mconet.biz

Doboz linkajánló: dobozlink.mconet.biz


A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu