Doboz

Doboz nagyközség - Hírek

Megyejárás Lőkösházán

Megyejárás Lőkösházán

Életünket hassa át a másokért való felelősség tudata és az engesztelés gyakorlása. E mottót érzik leginkább magukénak a megyejárás legutóbbi állomásának, Lőkösházának lakói. A kisközség életében nagy nap volt a múlt szombati, hiszen megyei vezetés először járt a településen.

Lőkösháza a hosszú hétvégén több fontos eseményre emlékezett. Augusztus 20-án, mint az országban mindenhol, az államalapítást, és az új kenyeret ünnepelte, emellett függetlenségét is éltette, hiszen épp 60 éve annak, hogy különvált Elektől. 1949-ben lett önálló település, viszont temploma mindeddig nem volt.

Végre templomtorony emelkedik Lőkösháza fölé, irányt mutatva az utazóknak.

 

 

A megyejárás is fontos esemény volt a község életében, hiszen egy napig Békés megye epicentrumának érezhették magukat.

Az ünnepi köszöntőket szokás szerint a megyéhez tartozást kifejező kéznyom elhelyezése követte, a 6X6-os vándortérképre minden résztvevő rátehette ujjnyomát, aki Lőkösházát otthonának érzi.

A megyetörténeti kiállítás egyre bővül, a megye históriáját bemutató vásznakat további 33 követi, amik azokat a településeket szimbolizálják, amik vendégül látták a rendezvénysorozatot.

A község képviselő-testületének soron kívüli ülésén bemutatkoztak a megyei intézmények, és a település problémái is terítékre kerültek.

A mostani ülésen a gondok és problémák mellett örömteli eseményre is sor került.

Testvér-települési szerződést kötött két szomszédos község.

A település büszkeségeit is elismerték oly módon, hogy díszpolgári címet, és Lőkösházáért emlékérmet adományoztak mindazoknak, akik községük fejlődéséhez hozzájárultak. A megyejárás következő állomása Geszt lesz.

Forrás: CsabaTV

 

Békés Megyei Önkormányzat – MCOnet

Szóljon hozzá a fórumon!: Megyejárás Lőkösházán