Doboz

Doboz nagyközség - Hírek

Az egészségügyi miniszter elutasítja a megye kártérítési igényét

Az egészségügyi miniszter elutasítja a megye kártérítési igényét

Kérdést intézett Domokos László megyei elnök és Dr. Spiák Ibolya országgyűlési képviselő az egészségügyi miniszterhez, melyben arra kértek választ Dr. Székely Tamástól, hogy visszaállítják-e a szükséges egészségügyi ellátást a Békés megyei betegek érdekében. Az egészségügyi miniszter válaszában kifejtette, hogy az időközben hatályba lépett törvénymódosítás miatt már nincs hatásköre a kapacitás felosztásra, ezért az új eljárás keretében erről nem is hozhat döntést.

Az interpelláció benyújtásának előzménye az volt, hogy az Alkotmánybíróság őszi döntése után a Békés Megyei Önkormányzat pert nyert az egészségügyi kormányzattal szemben. Az akkori miniszter, Molnár Lajos kapkodva és önkényesen hozta meg azokat a döntéseit, amelyek kórházak, kórházi osztályok megszüntetését, elbocsátást, káoszt és csődközeli helyzetet okoztak.

Békés megyében ez azt jelentette, hogy a gyulai Pándy Kálmán Megyei Kórház hiába lett úgynevezett súlyponti kórház, minden negyedik gyógyító ágyát elvették. Ez a döntés a betegek számára hosszú várólistákat, a kórháznak, pedig drasztikus létszámleépítést eredményezett, az intézmény 230 dolgozótól kényszerült megválni.

A megyei tüdőkórház azonban ennél is rosszabbul járt, a megyei kórházba olvasztották be, és ezzel a lépéssel a tüdőgyógyászati ágyszám 125-ről 49-re csökkent. A Legfelsőbb Bíróság őszi döntésével igazságot szolgáltatott: hatályon kívül helyezte Molnár Lajos rossz emlékű határozatát, és új eljárásra kötelezte az alperest.

Domokos László szerint továbbra is az Egészségügyi Minisztérium kezében van a lehetőség, hogy helyrehozzák korábbi hibájukat, és végre érdemben intézkedjenek a Békés megyei betegek érdekében, a kérdésre miszerint visszaállítják-e a szükséges egészségügyi ellátást Békés megyében, Dr. Székely Tamás egészségügyi minisztertől várták a választ.

Pándy Kálmán Megyei Kórház bejárata

A Pándy Kálmán Megyei Kórház hiába lett úgynevezett súlyponti kórház, minden negyedik gyógyító ágyát elvették

Dr. Székely Tamás válaszában kifejtette, hogy a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága által meghozott ítélet nem tartalmaz sem kárpótlási, sem kártérítési kötelezettséget.Az egészségügyi miniszter szerint a kár bekövetkezése és az ügy közötti ok-okozati összefüggés jelen esetben hiányzik.

Pándy Kálmán Megyei Kórház

Az egészségügyi miniszter szerint a kár bekövetkezése és az ügy közötti ok-okozati összefüggés hiányzik

A miniszter az Alkotmánybíróság határozatára hivatkozva kiemelte, hogy jelenleg az egészségügyi ellátórendszer stabilitásának megőrzése érdekében a törvény lehetővé teszi meglévő intézmények megszűntetését, és nem követeli meg azok szükségszerű fenntartását.

 

A kórház egyik épülete

A megyei tüdőkórház azonban ennél is rosszabbul járt, a megyei kórházba olvasztották be

Dr. Székely Tamás válaszából az derül ki, hogy az időközben hatályba lépett törvénymódosítás miatt már nincs hatásköre a kapacitás felosztásra, ezért az új eljárás keretében erről nem is hozhat döntést. Az Egészségügyi Minisztérium álláspontja szerint a kisebb ágyszámhoz biztosított nagyobb forrás nem nevezhető hátrányos helyzetnek, mert így az egy ágyra jutó finanszírozási díj, adataik szerint 28%-al növekedett 2006-hoz képest.

Domokos László

Domokos László szerint továbbra is az Egészségügyi Minisztérium kezében van a lehetőség, hogy helyrehozzák korábbi hibájukat

 

Forrás: Békés Megyei Önkormányzat-Geist Tamás

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

Szóljon hozzá a fórumon!: Az egészségügyi miniszter elutasítja a megye kártérítési igényét

Békés megye online: bekesmegye.com