Roma nap 2010 - Dévaványa
A Dévaványai Cigány Kisebbségi Önkormányzatnak a második kulturális rendezvénye volt 2010. június 19-én, a művelődési ház udvarán és színház termében.
A településen ezt a kezdeményezést viszonylag kevesen látogatták, de akik eljöttek, jól érezték magukat, cigánytáncot láthattak és táncolhattak, cigányzenét hallgathattak. Vendégek vidékről is érkeztek: Gyomaendrődről, Szarvasról, Békéscsabáról, Mezőberényből és Körösnagyharsányból.
A programok délután kezdődtek. A gyermekek számára meghívtuk Böbe bohócot, Dóra Jánosnét, aki ügyességi játékokkal és varázstrükkökkel szórakoztatta őket. A bátor és leleményes gyerek cukrot, csokit és léggömböt kapott jutalmul. Kézműves foglalkozáson csákókat készíthettek, színezhettek a legkisebbek. Fogpiszkálóval lehetett gabonapelyhet „falatozni”. Közben délután 15-18 óráig ingyenes Zsiráf ugráló vár működött, melyet addig vehettek igénybe a gyerekek, amíg csak ki nem fáradtak.
A kulturális programban először a Békési Fiúk Zenekar mutatkozott be, akik mulatós roma zenét játszottak, majd a Körösnagyharsányi Tűzrózsák tánccsoportja nyűgözte le a nézőket. Helyi fellépőként a Zsombékos Citerazenekar magyar népdalokat adott elő Erdei Attila vezetésével. Nagy közönségsikert aratott a Békéscsabáról érkező Fekete Gyöngyök Tánccsoport, akik énekükkel és táncukkal pörgették fel a hangulatot. A felfokozott légkör hatására a fiúk közül Balog Sándor színpadra lépve megtáncoltatta a két lányt, Fekete Krisztinát és Fekete Vivient.
Az élő zenéről a Dani Family, egy újszászi zenekar zenészei gondoskodtak. Kora estétől hajnalig tartó felhőtlen mulatozással és dalolással ért véget a második Roma Nap.
A programok megvalósításához anyagi és személyes segítséget is kaptunk A Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítványtól, Dévaványa Város Önkormányzatától. Az adminisztratív ügyintézésben: Dévaványa Város Önkormányzatának munkatársai, Janó Istvánné és Dékányné Szalai Katalin segített.
A sikeren felbuzdulva a későbbiekben is tervezzük rendezvények megszervezését. A Dévaványai Cigány Kisebbségi Önkormányzat ezúton is szeretné kifejezni köszönetét a támogatásokért és személyes közreműködésért.
Dévaványa, 2010. június 21.
Nagy József Attila
Dévaványai CKÖ elnök