Dévaványa város

Dévaványa Város - Hírek

Munkahelyteremtés és a megoldások keresése – interjú Pap Tiborral, Dévaványa polgármesterével

Dévaványa Önkormányzata több munkahelyteremtő programmal kíván segíteni a munkanélküliek helyzetén. - tudtuk meg a város első Pap Tibor polgármester úrtól.

- Mennyiben érinti Dévaványát a meglévő válság a munkahelyi elbocsátások terén?

 

- Sajnos érezhetően érinti a várost az elbocsátási hullám, amely két nagyobb foglalkoztatónál jelentkezett.

 

A német-magyar működtetésű EKUNA Kft. - amely elektronikai részegységeket gyárt autókba, illetve lakókocsikba egy müncheni céggel együttműködve - megingása volt egyrészt érezhető. A cég, amely termékeibe gyártottak, csődbe ment - ez pedig 30 %-os leépítést eredményezett Dévaványán.

 

A másik cégnél villamos gépeket gyártanak és javítanak. A Dévaványa testvérvárosában, Székelykeresztúron működő egység 50 fős leépítése után előbb a szomszédos Ecsegfalván, majd városunkban is elkezdődtek az elbocsátások. A határozott idejű szerződéssel rendelkező munkavállalók - körülbelül 50 fő - váltak ennél a foglalkoztatónál munkanélkülivé.

 

Gyárépület

A város önkormányzata több munkahelyet teremtene - Dévaványa Online

 

- Van-e átképzési vagy munkahelyteremtési lehetőség az Ön városában?

 

- Igen, van. Az Önkormányzat képviselőtestülete munkahelyteremtő pályázatot írt ki, amely során 500 ezer forint támogatást vehet fel a pályázó 1 munkahely teremtésére, amelyet 3 évig fenntart. A támogatásból 250 ezer forint végleges, 250 ezer forint pedig visszatérítendő kamatmentes hitel. Erre a kiírásra eddig egyetlen pályázat érkezett, várjuk a további pályázatokat.

 

Ha a munkáltató részéről igény érkezik, akkor a Békés Megyei Önkormányzat által működtetett Farkas Gyula középfokú közoktatási intézmény közreműködésével az igénynek megfelelő képzést tudunk biztosítani. A képzésben a Regionális Munkaügyi Központ és a Regionális Munkaerő Fejlesztő és Képző Központtal működünk együtt.

 

A közelmúltban fejeződött be egy 16 fős képzés, ahol a résztvevők mindegyike el tudott helyezkedni azokra az igények által megteremtett helyekre, amelyeket a munkáltatók jeleztek.

 

Városi gyár képe

Városi gyár képe - Dévaványa Online

 

- Milyen terveik vannak 2009-re?

 

Az Önkormányzat 2009. évi tervei között szerepel, hogy inkubátorcsarnokot létesít a kisújszállási úti iparterületen. Kész tervek és az építési engedély már megvan, a pályázatot a megvalósításhoz szükséges forrás részbeni előteremtésére a Dél-Alföldi Regionális Operatív Program keretében történő kiírásra kívánjuk beadni.

 

Ugyancsak a kisújszállási úti volt téglagyár területén kívánunk a meglévő épületek felhasználásával munkahelyet teremteni, elsősorban a megújuló energiaforrások körébe tartozó biobrikett és biopellet előállítására szolgáló üzemet létesíteni.

 

Városi gyár képe

A kisújszállási úton több épületet hasznosítanának - Dévaványa Online

 

Önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság létrehozását is tervezzük kommunális, karbantartó, építőipari szolgáltató, építőanyag-gyártó profillal.


A meglévő, használaton kívüli volt termelőszövetkezeti üzemi épületeket és más arra alkalmas ingatlanokat folyamatosan kiajánljuk a munkahelyteremtést vállaló vállalkozások felé.

 

Városi gyár képe

Munkahelyteremtés - Dévaványa Online

 

Január 20-án, délután 15 órai kezdettel a helyi Művelődési Ház felújított koncerttermében egy vállalkozói fórum megrendezésére kerül sor, melynek keretében a vállalkozók és cégvezetők részére elhangzó köszönetnyilvánítás és jókívánságok mellett a felvetődő problémák megoldásának keresése lesz a fő téma.

 

MCOnet - Dévaványa Online

Szólj hozzá Dévaványa fórumán! MCOnet Fórum