A szeghalmi V. Dávid-napi amatőr asztalitenisz bajnokság beszámolója
A Szeghalmi Művelődési, Sport és Szabadidő Központ immár ötödik éve - hagyományosan december 30-án, Dávid napján - rendezte meg az amatőr asztalitenisz versenyét a városi sportcsarnokban. Az elmúlt években is jelentős érdeklődést kiváltó sportesemény most is sok pingpongost vonzott és nem csak a helyieket, hanem érkeztek játékosok Dévaványáról, Vésztőről, Bucsáról és Bélmegyerről is.
A Művelődési Sport és Szabadidő központ részéről Maróthy Györgyné intézményvezető nyitotta meg a rendezvényt, majd a verseny szervezői tájékoztatták a résztvevőket a rendezvény lebonyolítás rendjéről. Ezt követően történtek meg a sorsolások. A rendezők közül ki kell emelni Erdős Józsefnek a munkáját, aki 5. éve hűségesen, kitartóan szervezi, bonyolítja ezt a sporteseményt.
A verseny a férfi páros számmal indult, ahol egyenes kiesési rendszer alapján folytak a mérkőzések. Ezt követően indultak meg a csoport küzdelmek, amelynek a célja az volt, hogy kik kerülnek fel a fő táblára, illetve kik folytathatják a vigaszágon a versenyt. A csoportokban körmérkőzések, a főtáblán és a vigaszágon pedig már egyenes kiesési rendszer szerint zajlottak a mérkőzések.
A délutánba áthajló versengés során a következő végeredmények születtek:
Férfi egyéni kategóriában:
1. helyezett: Kovács Attila (Dévaványa)
2. helyezett: Hollósi Gábor (Szeghalom)
3. helyezett: ifj. Balogh István (Bucsa)
Dr. Bagdi Árpád Gyula (Szeghalom)
Férfi vigaszág kategóriában:
1. helyezett: Schultz Lóránt (Szeghalom)
2. helyezett: Faluházi Sándor (Bucsa)
3. heéyezett: Borbíró lajos (Szeghalom)
Erdős Dániel (Szeghalom)
Férfi páros kategóriában:
1. helyezett: Csák István - Kovács Attila (Szeghalom / Déaványa)
2. helyezett: Hollósi Gábor - Dr. Bagdi Árpád Gyula (Szeghalom)
3. helyezett: Erdős Dániel - Erdős Ádám (Szeghalom)
Borbíró Lajos - Borbíró Kristóf (Szeghalom)
A helyezettek kupa, oklevél, érem díjazásba részesültek.
Szeghalom, 2009. január 6.
Csák István
tel: 06-30-389-79-65
E-mail: csakistvan@szeghalom.hu