40 éves érettségi találkozó-Dévaványa iskola

1968-ban, egy napfényes júniusi nap estéjén bankettel ünnepeltük sikeres érettségi vizsgánkat, s mindenki elindult az általa választott úton, de megígértük, 5 évenként, mindig visszatérünk régi iskolákba, hogy elbeszéljük tanárainknak és egymásnak, kivel, mi történt. Betartottuk ígéretünket, és most 40 évvel az érettségi vizsga után 8. alkalommal ismét összejöttünk.

„A legszebb és legédesebb napok nem azok, amelyeken valami nagyszerű és csodálatos, vagy izgalmas dolog történik, hanem azok, amelyek egyszerű, kicsi örömöket hoznak, amik úgy követik egymást lágyan, mint ahogy a gyöngyszemek peregnek le a zsinórról.”

Ezzel a szép idézettel köszönte meg a szervezőknek osztálytársunk, Hímer Mária a bensőséges hangulatú, jól sikerült találkozó élményét.. Úgy érzem, mindannyiunk érzését kifejezik ezek a sorok, mindannyiunk életében egy gyöngyszem volt ez a nap, valóságos igazgyöngy. de eszembe jut tisztelt, nagy műveltségű franciatanárunk, Demeterné Ilonka néni által többször idézett mondása: „Ne várj nagy dolgot az élettől, kis hópelyhek az örömök.”

Igen, mi mindig ezeket a gyöngyszemeket kerestük, ezeket a kis hópelyheket figyeltük – közben teltek az évek: 40 év! – és megtaláltuk az egyszerű, kicsi örömöket, melyek néha elviselhetővé tették életünket. Megálltuk a helyünket az élet bármely területén, a családban, a munkában, a társadalomban. Hálánkat Ady Endre szavaival tudjuk a legjobban kifejezni:

„Én iskolám, köszönöm most neked,

Hogy az eljött élet-csaták között

Volt mindig hozzám víg üzeneted.

Tápláltad tovább bennem az erőt,

Szeretni az embert és küzdeni

S hűn állni meg Isten s ember előtt.”

S elsősorban tisztelt és szeretett tanáraink szellemisége, emberközelsége volt az, ami a legnagyobb hatással volt ránk. A mi tanáraink – akaratlanul is vallották, gyakorolták Eötvös József által megfogalmazott hitvallást: „Félig sem olyan fontos az, amit tanítunk gyermekeinknek, mint az, hogy’ tanítjuk.- Amit az iskolában tanultunk, annak legnagyobb részét elfelejtjük, de a hatás, melyet egy jó oktatási rendszer szellemi tehetségeinkre gyakorol, megmarad.”

Ezért volt nagy öröm számunkra, hogy körünkben Szarka Emília és Zyta Eugéniuszné tanárnőket, Epres József, Kondacs György és Papp Ferenc tanár urakat. Jó volt őket újból látni, hallgatni. Csak akkor szorult el a szívünk, amikor Kondacs Gyuri tanár bácsit megpillantottuk, de önmagát és bennünket is biztató, lélekerősítő szavai a régi tanár urat idézték. Köszönjük, Gyuri bácsi! Köszönjük a többi résztvevő tanárunknak is, hogy jelenlétükkel, kedves, emlékidéző szavaikkal emelték találkozónk értékét. Ugyanúgy megköszönjük hiányzó két tanárunknak, Szűcs Alajosné Esztike néninek és B. Kovács Ferenc tanár úrnak a számunkra írt levelet, melyben a régi diákkori időre visszagondolva idézték fel az eseményeket, és kívántak a találkozó résztvevőinek minden jót. Jó egészséget kívánunk hiányzó osztályfőnökünknek, Szilágyi József tanár úrnak, és szeretettel várjuk Őket 5 év múlva is.

Egyperces néma felállással emlékeztünk elhunyt tanárainkra és két, súlyos betegségben meghaét osztálytársunkra: Nyíri Erzsébetre és Zsombok Juliannára. Ezután a rendhagyó osztályfőnöki órán – az egykori névsort szerint – mindenki beszámolt arról, mi történt vele az elmúlt 40 év alatt. 40 év! Szinte hihetetlen, hogy mi vagyunk ezeka ma már nyugdíjasok, vagy nyugdíjhoz közel állók. Mintha csak tegnap jártunks volna régi iskolánkba, mintha a minap kezdtük volna meg – szakmai vagy felsőfokú tanulmányaink befejezése után – hétköznapi, dolgos életünket. Lett belőlünk: háziasszony, kereskedő, mérnők, tanár, állatorvos, közgazdász, könyvelő, előadó, adminisztrátor, technikus, teológus, rendőrezredes, vállalkozó, pszichológus…

E sokféle pálya, foglalkozás is bizonyítja, milyen jó, erős, kamatoztatható alapokat kaptunk a mi egyszerű, de nagyszerű gimnáziumunktól, a ványai alma matertől.

„Nézzünk Tisztelettel öreg iskolánkba,

Ahol felkészültünk egy hivatásra.

Köszönök, köszönök mindent újra Neked…” – írta le gondolatait mindnyájunk nevében Ladányi Gábor osztálytársunk.

Örömmel és kíváncsian figyeltünk egymás beszámolóira, hisz akadt olyan is, aki kórházból, betegen, de eljött közénk, beszélgetett velünk. S Ti, osztálytársaink, akik még egyszer vagy egyszer sem jöttetek el közénk, hol töltöttétek e napot, hogyan telt eddigi életetek? Példa lehetne számotokra Futó Ilonka akaratereje, gyógyulni vágyása, életkedve, osztálytársai iránti érdeklődése!

Az egyéni életutak eseményeinek meghallgatása után a közös fényképezés, a közös ebéd következett – folytatva az életsorsok ismertetését, ahol előkerültek a régi diákkori, majd családi fényképek, albumok. A délelőtt elkezdődött találkozás már a kora estébe hajlott, mikor megérkezett - az immár hagyományos – a még meleg, frissen illatozó tejfölös és kolbászos lángos, mellyel Szarka József osztálytársunk - önzetlenül, jószívűen – minden találkozón megvendégel bennünket. Köszönet érte, s mint népiesen mondjuk: Isten tartsa meg továbbra is eddigi jó szokásodat, Jóska!

A további közös beszélgetések, vidám hangulatú – főleg a diákmunkák idején dalolt – nóták éneklése után elkövetkezett a búcsúzkodás, az elköszönés.

Mindenki a régi élmények nyújtotta szép emlékekkel, kellemes érzésekkel feltöltődve, szívében megújult és megerősödött szeretettel indult haza, várva az elkövetkezendő találkozót.

S kiknek köszönhetjük, hogy minden 5. évben, most 8. alkalommal taláálkozunk? két lelkes, fáradhatatlan szervezőnknek: U. Nagy Etelkának és Vass marikának, és az idén besegítő csatári Teréziának. Köszönjük nekik, és várjuk a 5 év múlva esedékes találkozó megszervezését!

És hogy ilyen hosszú ideig tartott a találkozónk, hozzájárult az is, hogy nagyon kellemes, csendes helyen, a Bereczki Imre Helytörténeti Gyűjtemény kistermében fogyaszthattuk el a a Váradi Bt. által készített, és felszolgált finom, ízletes ebédet, és tölthettünk el feledhetetlen órákat. Megköszönjük a múzeum munkatársainak segítőkészségüket, figyelmességüket.

Reméljük, hogy a 45 éves találkozón a jelenlévőkkel és a most hiányzókkal kiegészülve találkozunk!

Viszontlátásra 2013-ban!

Váradi Andrásné (Diós Ilona, egykori diák)