"Az emberi lét első számú és legmagasabb rendű törvénye: az élet fenntartásának és továbbadásának a parancsa, szüksége, kötelessége” (Fekete ...
Február 11 - e a Betegek Világnapja. Ebből az alkalomból, immár negyedik alkalommal, a GYAKI Implom József Általános Iskola diákjai alkotásaiból ny...
Kórházunk Pándy Emléknapi ünnepségén Halmosné Mészáros Magdolna ápolási igazgató asszonytól Pándy Nővér elismerő címet vehetett át Kosztolányi Eszt...
Kórházunk 2011 - ben második helyezést ért el egy internetes szavazásban és ezzel az „Az év kórháza” díjat érdemeltük ki.
Örökbefogadás különböző nézőpontokból címmel tartottak november 24 - én szakmai napot Békéscsabán, a megyeházán. A rendezvényen a szakemberek melle...
A megyében élő nehéz helyzetbe került, főként idős egyedül élőket, munkanélkülieket, hajléktalanokat, nagycsaládosokat, gyereküket egyedül nevelőke...
A Békés Megyei Hajnal István Szociális Szolgáltató Centrum dévaványai telephelyére ez év májusában költözött be Szilvia, aki 36 éves.
A Pándy Kálmán Megyei Kórház Semmelweis napi ünnepségén Szabó Mihály gazdasági igazgató Kórházért kitüntetésben részesítette Cséffán Éva osztályvez...