Belföldi hírek

A Kormány együttműködési megállapodást kötött So...

A kormány létrehozta a Modern városok elnevezésű programot, amelynek keretében elsőként Sopron Megyei Jogú Várossal kötö...

Varga Mihály: A foglalkoztatás bővítéséhez a sza...

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter elmondása szerint a foglalkoztatás bővítése terén jelentős előrelépést tettünk, h...

2900 milliárd forint értékű uniós pályázatot írh...

Az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának ülésén kiderült: idén csaknem 2900 milliárd forint értékű pályázat fog megje...

Szijjártó Péter szerint nagy jelentőségű a V4-ek...

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter részt vett Pozsonyban a visegrádi négyek külügyminisztereinek kibővített...
H I R D E T É S

Fidesz: A kormány célja, hogy a kiskereskedőket ...

A Fidesz-frakció közleményben reagált az MSZP és a DK sajtótájékoztatójára a vasárnapi zárvatartás szabályozásával kapcs...

A Standard & Poor's szerint is jó úton halad Mag...

A Nemzetgazdasági Minisztérium tájékoztatása szerint a Standard & Poor's 2015. március 20-i jelentésében felminősítette ...

A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA)a legjobb ...

Befektetői Gálát rendeztek Budapesten. Az itt kiosztott elismeréssel a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a Ne...

115 milliárd forintból korszerűsítette járműveit...

Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára szerint az elmúlt években a M...

Az Egyesült Államok támogatná is a magyar szerep...

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kijelentette: a honvéd vezérkar nyilatkozata szerint Magyar Honvédség ké...

Déli nyitás: Magyarország időben kapcsolódik be ...

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint a magyar kormány "Déli nyitás" politikájáról meghozott döntéséne...
H I R D E T É S

Éves szinten több mint 7 százalékkal nőtt az exp...

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter elmondása szerint a külkereskedelmi forgalom decemberi adatai rendkívül kedvezőek...

Ünnepi megemlékezések március 15-én itthon és a ...

Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap, a március 15-i nemzeti ünnepen a múzeumkerti állami díszünnepségen mondott beszéde...

Lázár János: Az EU-s forrásokat magyar gazdaság ...

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint az EU-s források nagyban hozzájárulnak a magyar gazdaság növeke...

Újabb ötven munkahelyet teremt egy német tulajdo...

Rákossy Balázs, az európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár jelentette be, hogy több mint ötven új mu...

Magyarország GDP-je elérte a válság előtti szint...

A Nemzetgazdasági Minisztérium tájékoztatása szerint szinte minden ágazat rendre dinamikus növekedést mutat, a gazdasági...

Szijjártó Péter A járműgyártásban dolgozók száma...

A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) Járműipari Konferenciát szervezett Budapesten, amelyen köszöntőt mondott Szijjárt...
H I R D E T É S

Szijjártó Péter kötött stratégiai megállapodást ...

A kormány legújabb stratégiai megállapodását a Külgazdasági és Külügyminisztériumban írta alá Szijjártó Péter külgazdasá...

A Buda-Cash-ügy károsult önkormányzatai a hét el...

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint megkezdődött a Buda Cash-ügy károsult önkormányzatainak kártalanítása.

A munkanélküliség minimálisra csökkentéséről is ...

Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mondott a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) „Gazdasági évnyitó” című gazdasá...

Orbán Viktor megerősítette: 2018-ra meg szeretné...

Ha van munka, akkor minden van - fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök a Suzuki új modelljének bemutató ünnepségén Esz...