Békés város

Békés Város - Hírek

Márton Nap az óvodában - Békés Város

Békés Város - A Békés Városi Óvoda Jantyik úti tagóvodájában 2005. szeptemberétől egy csoportban német nemzetiségi nevelés folyik.
A nevelés célja nem elsősorban a német nyelvoktatás, hanem a német kisebbség kultúrájának megismerése, hagyományainak ápolása.

Ebben az évben az előző évihez hasonlóan hagyományt teremtő céllal már másodszorra rendeztük meg a Márton napi ünnepséget.
A programban szerepelt az „ovigaléria” megnyitója, mely a Nevelés a művészetek eszközeivel című nevelési programunk részét képezi.
Diószegi Eszter grafikus művész alkotásaiból nyílt kiállítás, mely két hétig lesz látható a tagóvodában.

marton_nap2_07_11_15__375_20071206144050_255.jpg


Ezt követően a Márton napi népi hiedelmekből merített misztérium játékot adtak elő az óvodapedagógusok és a német nemzetiségi csoport gyermekei.
A Német Kisebbségi Önkormányzat jóvoltából az ősi hagyományoknak megfelelően libazsíros kenyeret és teát szolgáltunk fel a lampionos felvonulásra érkező résztvevőknek, szülőknek, gyerekeknek és társintézmények dolgozóinak, valamint az előző programokban résztvevőknek.
Hihetetlen számú felnőtt és gyermek vett részt a lampionos felvonulásunkon, sőt még út közben is sokan csatlakoztak a járókelők közül a felvonulókhoz.
Békés város kulturális élete egy hagyományteremtő érdekes, új színfolttal gazdagodott a Jantyik úti tagóvoda rendezvénye által.

Békés Városi Óvoda