Békés város

Békés Város - Hírek

Közel száz millió forint értékű fejlesztések közbeszerzései folynak Békésen

Közel száz millió forint értékű fejlesztések közbeszerzései folynak Békésen

Közbeszerzési eljárás szakaszába ért Békésen a korábban nyertessé nyilvánított öt decentralizált pályázat megvalósítása.

Összesen 99 millió forint értékű fejlesztés megvalósítására írt ki közbeszerzést Békés Város Önkormányzata a közelmúltban. Külön eljárás keretében hirdették meg a Malomasszonykerti lakóövezet, és az oncsai II. ütemű szennyvízvezeték kiépítésének munkálatait, melyre három pályázat érkezett.

Egyben lehetett pályázni a Dánfoki Ifjúsági Tábor fejlesztése, a Rákóczi utca járdafelújítása és a helyi rendelőintézet parkolóhely bővítésének munkálataira, ezekre összesen öt ajánlatot tettek.

A munkálatokat előreláthatóan tavasszal kezdik meg a kiválasztott kivitelezők és legkésőbb 2010. július végén átadják a beruházásokat.

Forrás: Polgármesteri Hivatal - Békés