Békés város

Békés Város - Hírek

Elkezdődött az aratás Békés megyében

Elkezdődött az aratás Békés megyében

Az őszi árpa, a repce és a magborsó betakarításával elkezdődött az aratás, a munkálatokat a sok csapadék miatt felázott talaj hátráltatja - mondta a megyei aratási koordinációs bizottság elnöke.

Békésben őszi árpát 29 ezer 200 hektáron vetettek, ennek a 65 százalékát takarították be, ám a korábban hullott, átlagosan 100 milliméternyi csapadék több helyen nagyon feláztatta a földet, emiatt a gazdák nem tudnak rámenni. Az átlagtermés 4,9 tonna hektáronként, ami Kozsuch Kornél szerint elfogadható, ám vélhetően a betakarítás előre haladtával csökkenni fog, mert a múlt hét eleji jégeső sok helyen elfektette az árpatáblákat, amelyeket nem tudnak a gépek learatni.

 

aratás

A magborsónak eddig az 5 százalékát aratták le

 

Repcét 16 ezer 800 hektáron vetettek, ennek a 10 százalékát aratták le. Az átlagtermés hektáronként 2,7 tonna körül alakul, ám a jégverés miatt ez is csökkenhet. A minőségről szólva elmondta, hogy a már betakarított kalászosokon nem jelentkezett nagy mértékben a gombafertőzés, ám a később sorra kerülő táblákon már megjelenhet a fuzárium és a korompenész. Ezt az is fokozhatja, hogy vasárnap is esett az eső, Gyoma térségében például 85-90 milliméter csapadék hullott. Ha kedvező lesz az időjárás és nem esik több eső, a hét végén vagy a jövő hét elején elkezdődhet a búza aratása is.

 

 

/T.D.