
Gyula Város Önkormányzata 2004 óta rendezi meg hagyományteremtő szándékkal a Reneszánsz Karnevált.

Gyula Város Önkormányzata 2004 óta rendezi meg hagyományteremtő szándékkal a Reneszánsz Karnevált.
Szeretettel várnak minden kedves vendéget és helyi érdeklődőt, aki a szürke téli napokat vidámságra, könnyed kikapcsolódásra és színes, szórakoztató reneszánsz kori élményekre szeretné cserélni! A karnevál napjainkra megszokott színfolttá vált Gyula kulturális programjainak sorában.
A felvonuláson résztvevő helyi óvodások, diákok és más csoportok már decemberben megkezdik a felkészülést annak érdekében, hogy saját műsoruk bizonyuljon a karneváli forgatag legszínesebb, legszórakoztatóbb produkciójának.
A szervezők szeretnék, ha mind a felnőttek, mind pedig a gyerekek élményszerűen megismerkednének azzal az időszakkal, melyben város egykor tündökölt, és amelyből végvár is származik.
A kedves vendégek és látogatók megismerkedhetnek a reneszánsz élet minden különlegességével.
Feltárul a korabeli kultúra, történelem, gasztronómia, de a mindennapok örömteli pillanatait is átélhetik a résztvevők gyulai vár falain belül és kívül.
Az ünnepi karnevált színes, látványos felvonulás nyitja, amely a Kossuth térről indul a Gyulai Vár előtt felállított rendezvénysátorig, ahol reneszánsz vásár és egész napos programok VÁRnak minden résztvevőt.
A jelmezekhez és a bemutatkozó műsorokhoz - a pályázati felhívásnak megfelelően - a reneszánsz korból meríthetnek ötleteket a versenyző csapatok, amelyeket neves zsűri értékel.
Nagy hangsúlyt kap a gasztronómia is ezekben a napokban.
A kedves vendégek nemcsak a vásár területén kóstolhatnak bele a helyi, illetve reneszánsz kort idéző csemegékbe, étkekbe, lelket melegítő italokba és egyéb finomságokba, hanem a Gyula számos étteremében kínált reneszánsz kori különlegességekbe is.
Reneszánsz lakoma csalogatja a bálozni vágyókat is, mivel minden évben reneszánsz bál kerül megrendezésre a Polgármesteri Hivatal Dísztermében.
A kicsik sem maradnak szórakozás nélkül.
A gyerekek minden délelőtt külön gyermekprogramokon (színi-és mutatványos előadások), kézműves és múzeumpedagógiai foglalkozásokon vehetnek részt, táncokat tanulhatnak, versenyezhetnek és számos korabeli eszközt, mesterséget próbálhatnak ki.

VII. Gyulai Reneszánsz Karnevál 2010. február 5-7.
A mulatság mindenkinek kijár!
A felnőttek valódi lovagi tornán vehetnek részt, a győzteseket a sikeres ügyességi próbák után lovaggá üttetnek!
Vegyüljön el Ön is e vidám karneváli forgatagban, Gyula szeretettel VÁR mindenkit!
Forrás: Glózik Klára Tourinform - Békés megye irodavezető, Thermál Consulting Kft.
Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet
Szóljon hozzá a fórumon!: VII. Gyulai Reneszánsz Karnevál 2010. február 5-7.
Tiszta idő : 22 C