A Békés Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Központ dolgozójaként, a szociális foglakoztatásban szerzett élményeit osztja meg az olvasókkal.

2009 augusztusában "behívót" kaptam a békéscsabai önkormányzat közmunka csoportjától. Akkor már majdnem öt éve munkanélküli voltam, eltekintve kevéske alkalmi munka és egy nagyon rövid szakmai kitérős munkahely után. Igazából vegyes érzelmekkel jelentkeztem a megjelölt napon a csoportnál, mert nem igazán hittem, hogy végre nekem való munkát tudnak ajánlani. Féltem, hogy közterületen helyeznek el, ahol megalázóan esetleg szemetet kell gyűjtenem. Nem így történ - szerencsémre - de az út elég kacifántosan vitt a Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központba.

Nem alakult úgy, ahogy a többieknek - akik szintén itt kezdtek - de ma már azt mondom, ennek így kellett történnie.

Legelőször Sziszák Katalin igazgatónőhöz volt szerencsém bejutni, aki nagyon szívélyesen fogadott és elmondta azt is, hogy ide nem igazán szívesen jönnek az emberek dolgozni, hiszen a sérült emberek közelsége, látványa sokak számára ijesztő, de én éreztem magam már akkor elég erősnek mindehhez, hittem abban, hogy segíteni fogok tudni nekik, amikor még nem is találkoztam velük.

A Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központban, Erika először a szövő műhelyben dolgozó fiatalokkal ismerkedett meg.

Az első munkanapomon már tudtam, hogy jól döntöttem, hiszen éreztem azt, ami szerintem mindenkit megérint a portán való áthaladás után, - itt annyi szeretetéhes és szeretni tudó fiatal lakik és dolgozik, hogy aki nyitott feléjük, azt elfogadják és segítik. Hiszen nem csak én tudok nekik segíteni, de ezáltal ők is segítik az én munkámat azzal, hogy bíznak bennem, és ez nagyon sokat jelent mindannyiunknak.

Első munkaterületem a szociális foglalkozatás keretében működő szőnyegszövő műhely volt, melynek egyik vezetője, Soós Sanyi igazán nagyszerű tanítómesterem volt. A fiatalok nagyon kedvesek voltak és kölcsönösen segítettük egymás munkáját. Ez a csoport egy kicsit gyengébb képességű fiatalokból áll, ők kézzel szövik a lábtörlőket irányított színválasztással, munkatempójuk általában lassú. De nem is a mennyiség, hanem a minőségre való törekvés, a képességek maximalizált kihasználása jellemzi e csoport munkáját. A másik szőnyegszövő csoport - Nagyné Marika irányítása alatt - már magasabb szinten végezte munkáját, ők is kézzel szőttek, de köztük már van, aki szövőszéken készített szőnyegeket.

A szociális foglalkoztatásban nagy hangsúlyt helyeznek a piacképes termékek elkészítésére.

A közmunka-program viszont nem tart örökké, szembesülnöm kellett azzal, hogy rövidesen véget ér. Ezt tudtam talán legnehezebben feldolgozni, hiszen a fiatalok a szívemhez nőttek. A Családom is hiába várta, hogy mikor megyek haza sírva - mondván nem bírom tovább - én egyre csak jobban virultam ettől a munkától. Aztán lassan közeledett az utolsó hónap, az utolsó hét és azon vettem észre magam, hogy hívogathatnak engem máshová dolgozni, vissza a szakmába is, én csak nem mozdulok a lehetőségekre úgy, ahogy azt korábban tettem. És egy napon az igazgatónő kérte, hogy menjek fel az irodájába, ahol megbeszéltük, megpróbálnak felvenni főállásba, az intézménybe, de az engedélyeztetés időbe telik. Hittem abban, hogy vannak csodák. Azonban december 17-én, az utolsó munkanapomon már nem bírtam cérnával a búcsú lehetőségét, és a karácsonyi ünnepségről sírva osontam ki, úgy, hogy senki ne vegye azt észre, de nem sikerült. Sanyi, a portás megrökönyödött ábrázattal konstatálta a távozásomat. Én meg csak rohantam, rohantam haza, hogy senki ne lássa, ami bennem zajlik.

Otthon teltek, múltak a napok, és reménykedve vártam egy telefont, mely helyre tehetné a lelkemet. És a telefon december 28-án megcsörrent! Soha életemben nem felejtem el azt a napot, mely visszaadta a hitemet, az életkedvemet, hogy igen, vannak csodák.

És a mai napig nyugodtan hajtom álomra esténkét a fejem, mert tudom, hogy minden nap segítek legalább egy sérült embernek.

Forrás: Békés Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Központ
Szociális intézményegysége
Szabó Imre Attiláné

Szóljon hozzá a fórumon!: Vannak még csodák