
Úszóversenyre készül Tótkomlós városa: július 17-én rendezik meg az V. Tótkomlósi Nemzetközi Szenior Úszóversenyt a Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszó Klub Egyesület szervezésében.

Úszóversenyre készül Tótkomlós városa: július 17-én rendezik meg az V. Tótkomlósi Nemzetközi Szenior Úszóversenyt a Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszó Klub Egyesület szervezésében.
A 2004-ben alakult egyesület 2005-ben rendezte meg először a Tótkomlósi Országos Úszóversenyt a településen, melynek díszvendége Czene Attila olimpiai bajnok és Szabó József (Joe) olimpiai, világ- és Európa bajnok volt. Az évek alatt a verseny nemzetközivé vált, Tótkomlóson versenyeztek a hazaiakkal együtt Románia, Szerbia és Csehország szeniorúszói is, emiatt változott a verseny elnevezése is. A Magyar Szenior Úszók Országos Szövetsége által akkreditált verseny hivatalos elnevezése V. Tótkomlósi Nemzetközi Szenior Úszóverseny lett.
A rendezvény célja a felnőtt és idős korosztályok, a szeniorok szabadidős és versenyszerű tevékenységének, edzési lehetőségeinek biztosítása, támogatása, szenior úszóversenyek szervezése, megrendezése és lebonyolítása a tótkomlósi Rózsa Fürdőben. Mindennél fontosabb viszont, hogy az egyesület tagjai megőrizzék egészségüket a rendszeres edzésekkel és ezt a szinte mindenki javára szolgáló testedzési formát saját példával népszerűsítsék.

Évek alatt a verseny nemzetközivé nőtte ki magát
Ismert tény, hogy Magyarországon az idős korosztály lélekszáma gyarapszik, a népesség a szenioritás felé mozdul, az ebből adódó gondokat is ismerjük. Ezért a klubokon és a versenyeken keresztül a szeniorok szervezett sportolási lehetőségének megteremtésével és az ezzel járó rendszeres orvosi ellenőrzésekkel a hatás túlnőhet önmagán: az idősödő nemzedék egészségmegőrzésének fontos, könnyen követhető eszközévé válhat amellett, hogy számos idős ember új életcélt találhat benne.
A tervek szerint a jubileumi versenyen díszvendégként köszönhetik Czene Attila és Rózsa Norbert olimpia bajnokokat is, valamint a Magyar Szenior Úszók Országos Szövetségének elnöke is részt vesz a rendezvényen.
A rendezvény helyszíne:
Tótkomlós, Rózsa Fürdő, 5940 Tótkomlós, Kossuth u. 2.
A rendezvény időpontja:
2010. július 17. szombat
A verseny támogatói:
A rendezvényt támogatja a Békés Megyei Önkormányzat, valamint Dr. Kancsó János tótkomlósi önkormányzati képviselő. Az egyesületet és a versenyt vállalkozások és magánszemélyek is támogatni szokták adományaikkal megkeresés alapján.
Forrás: Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszó Klub Egyesület
Feltöltő: Békés Megyei Jókai Színház Programiroda, TS
Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet
Szóljon hozzá a fórumon!: V. Tótkomlósi Nemzetközi Szenior Úszóverseny