
A Körös Völgyi Veterán Találkozó magánkezdeményezés útján jött létre, első alkalommal 2006. szeptember 1-3-a között.

A Körös Völgyi Veterán Találkozó magánkezdeményezés útján jött létre, első alkalommal 2006. szeptember 1-3-a között.
Idén ötödik alkalommal kerül megrendezésre 2010. augusztus 27-29. között a Körös Völgyi Veterán Találkozó Gyulán, a Thermal Camping területén.
A szervezők célja elsősorban az, hogy a Dél - Keleti Régióban élő veteránosok számára is összehozzanak egy olyan típusú találkozót, ami lehetőséget ad az ismerkedésre, tapasztalatcserére, egy kellemes, családias hangulatú rendezvény keretein belül. A rendezvény minden esetben 3 napos, augusztus hónap végi napokon péntektől-vasárnapig tart.
A programtervezetet igyekeznek mindig úgy összeállítani, hogy azzal folyamatos elfoglaltságot, és megfelelő kikapcsolódási lehetőséget biztosítsanak felnőtt és gyermek vendégek részére egyaránt. Természetesen a programok jellege, összetétele minden évben más, mely hűen tükrözi a rendezvény folyamatosan megújuló, egyre érdekesebb és magasabb szintű kihívást jelentő mivoltát.

Körös Völgyi Veterán Találkozó magánkezdeményezés útján jött létre, első alkalommal 2006. szeptember 1-3-a között
Forrás: www.gyula.hu
Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet
Szóljon hozzá a fórumon!: V. Körös Völgyi Veterán Találkozó - Gyulán