2012.02.08 - szerda, Aranka napja van.
Mehet
archívum
programajánló
Újabb vonzerőkkel bővül Gyopárosfürdő
2010. márc. 8., hétfő, 07.31.31 CET

A tervek szerint 2011 májusában adják át az uniós forrásból megvalósuló új, 33 méteres fedett uszodát, amelyhez lelátó is épül, valamint a minőségi szolgáltatásokra berendezkedő medical wellness épületét, mondta el a Napi Turizmusnak Benkő Ferenc, az Orosháza-Gyopárosi Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója

A több mint 250 milliós, idén márciusban induló beruházás keretében megújul és kibővül a jelenlegi fedett gyógymedence is: újabb medencetest kerül mellé, és kicserélik burkolóanyagát valamint víz- és légtechnikai berendezéseit.

A fürdő vendégeinek egyharmada helyi illetőségű, egyharmaduk jön Bács-Kiskun illetve Pest megyéből, míg a többi látogató főleg Romániából érkezik - számolt be a látogatottsági adatokról Benkő Ferenc. A fürdőfejlesztés nyomán a vezetőség reményei szerint szerb, lengyel és orosz vendégeket is egyre nagyobb számban vonzanak majd. A vendégkör szélesítése érdekében nemrég Belgrádban jártak szakmai vásáron, nemsokára pedig Krakkó következik. A fürdő ötven méteres medencéje az edzőtáboroztatást is lehetővé teszi - a holland és norvég fiatalok mellett a jövőben igyekeznek orosz vendégeket is Gyopárosfürdőre vonzani ebből a célból.

 

turisztika

 Újabb vonzerőkkel bővül Gyopárosfürdő

 

 

 

 

Forrás: Glózik Klára Tourinform - Békés megye irodavezető, Thermál Consulting Kft.

 

 

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

 

 

Szóljon hozzá a fórumon!: Újabb vonzerőkkel bővül Gyopárosfürdő

08.

2012.Február


<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  3
13
2026
    
Képgaléria
Képgaléria:
Prisztavok Tibor alkotásaiból nyílt kiállítás december 16-án Békésc...
Bulvár hírek

Partnereink


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu