2010. jún. 30., szerda, 16.34.03
Ötvenkettő települési önkormányzat, négy kistérség és tizenhárom megyei fenntartású intézmény csatlakozott márciusban a Békés Megyei Önkormányzat kezdeményezéséhez és írta alá a közös földgáz beszerzésre vonatkozó együttműködési megállapodást. Ezt követően indult el a közbeszerzési eljárás, mely során az ajánlattevők közül a legjobb ajánlatot benyújtó GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. gázszolgáltatóval kötöttek szerződést június 21-én. Ennek értelmében július 1-től a szerződő felek már az új szabadpiaci szolgáltatótól szerezhetik be a földgázt, mondta el Farkas Zoltán megyei alelnök a témával kapcsolatosan június 30-án, sajtótájékoztató keretein belül. Mint kiderült, az együttműködéssel közel tizenöt százalékos megtakarítást érhetnek el a szerződő felek.
A megyei önkormányzat tavalyi sikeres kezdeményezésének folytatása része annak a növekedésorientált programnak, melyet a gazdasági válság kihívásaira reagálva dolgoztak ki a megye gazdaságának fejlesztése érdekében. A földgáz közös beszerzésére vonatkozó szindikátusi szerződés aláírásával az önkormányzatok megerősítették együttműködésüket, valamint meghatározták a közös energia beszerzés feltételeit, és a beszerzés formális és tartalmi kereteit. Ezt követően a közbeszerzési eljáráson nyertes GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. gázszolgáltatóval kötöttek szerződést.
Farkas Zoltán megyei alelnök az együttműködés részleteiről szólva elmondta: a szindikátusi szerződés aláírásával a szerződő felek a beszerzés érdekében teljes ellátás alapú - földgáz energia beszerzési társulást hoztak létre a gesztor Békés Megyei Önkormányzat koordinálásával, mely az előrejelzések szerint jelentős költségmegtakarítást fog jelenteni a közös földgáz beszerzésben résztvevőknek. Majd az elmondottakhoz hozzátette: a jövő év június 30-ig tartó gázévre vonatkozóan mintegy tizenöt millió köbméter földgázt szereznek be, melynek összértéke egymilliárd forintra tehető. Az alelnök reményét fejezte ki, hogy a jó együttműködés a jövőben is folytatódni fog.

A szindikátusi szerződés aláírásával a szerződő felek a beszerzés érdekében teljes ellátás alapú - földgáz energia beszerzési társulást hoztak létre
A GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. részére kiemelten fontos ez az együttműködés, hiszen sikerült visszanyerni a tavalyi évben elvesztett fogyasztóinkat, köszönhetően kedvező ajánlatunknak, és a megbízható szolgáltatásunknak, hangsúlyozta Philippe Bourguignon vezérigazgató a szolgáltató képviseletében. Emellett azt is leszögezte: korrekt hosszú távú kapcsolat kialakítására törekszünk, és szeretnénk ha a jövőben is elégedettek lennének társaságunkkal, mind az általunk nyújtott szolgáltatással, valamint az ellátás biztonságával.

A jövő év június 30-ig tartó gázévre vonatkozóan mintegy tizenöt millió köbméter földgázt szereznek be
Dr. Kovács Tibor a közbeszerzési eljárást lebonyolító ügyvéd a részletekről szólva kiemelte, hogy négy nagy szolgáltató jelentkezett a részvételi felhívásra, mely után az alkalmasságot megvizsgálva mindannyian ajánlatot tehettek. Majd elmondta: a közbeszerzési eljárás a törvényi előírásoknak megfelelően zajlott le, egyik ajánlattevő sem élt panasszal.

A GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. részére kiemelten fontos az együttműködés
A közös beszerzés előnye egyrészt, hogy a megtakarított összeget sok más helyre, oktatásra, egészségügyre, közétkeztetésre lehet fordítani, a jelenlegi ajánlat szerint mintegy 30 millió forint összeggel több jut ezen célokra. Másrészt pedig az összefogás, az összetartozás fontosságára is rámutat, hiszen az önkormányzatok csak ehhez hasonló együttműködések révén tudják kedvezményes áron fedezni szükségleteiket.
Forrás: Békés Megyei Önkormányzat - G.T.
Fotó: Martin Gábor
Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet
Szóljon hozzá a fórumon!: Újabb közös földgázbeszerzés indult Békés megyében