2010.09.09 - csütörtök, Ádám napja van.
Mehet
archívum
programajánló
Új Patológiai Osztály épül a Pándyban
2010. júl. 1., csütörtök, 13.50.47

Közel 680 millió forintos saját erős beruházást indított a Békés Megyei Önkormányzat, az általa fenntartott Pándy Kálmán Megyei Kórházzal közösen az intézmény gyulai központjában. A fejlesztés során új Patológiai Osztály épül a kórház területén, mely országos viszonylatban is a legkorszerűbbek közé fog tartozni. A befejezési fázishoz közeledő építkezés haladásának ütemét július 1-én nyilvánosan tekintették meg az intézmény és a fenntartó képviselői.

Az országban az elmúlt közel húsz évben nem épült patológia, ezért a Békés Megyei Önkormányzat és a Pándy Kálmán Megyei Kórház saját forrásból történő beruházása országos viszonylatban is egyedülállónak tekinthető, többek között azért is, mert nem volt példa még arra, hogy egy önkormányzat patológiát építsen, hangsúlyozta Dr. Kovács József főigazgató főorvos a bejárást megelőző sajtótájékoztatón. Az intézményvezető azt is elmondta, hogy a jelenleg működő Patológiai Osztály közel száz éves épülete már nem felel meg a mai kor követelményeinek.

 

Domokos László megyei elnök, Dr. Kovács József főigazgató-főorvos, Farkas Zoltán megyel alelnök

A beruházás országosan is egyedülálló, mert nem volt példa még arra, hogy egy önkormányzat saját forrásból építsen patológiát

 

Domokos László megyei elnök a beruházás kapcsán kiemelte: a megyének szüksége van egy olyan korszerű egészségügyi intézményre, mely nemcsak a biztonságérzetet szolgálja, hanem elősegítheti az itt élők Békés megyéhez való kötődését is. Majd hozzátette, hogy a patológia építésére sem állami, sem uniós források nem álltak rendelkezésre, azonban a megfelelő gyógyítás szakmai szabályainak feltételeit biztosítani kell, ezért döntött úgy a megyei önkormányzat, hogy válságkezelő programjának részeként előrehozza a beruházást. Mint kiderült, a beruházás eredményeképp egy korszerű, 1241 négyzetméter területű földszinttel és emeleti résszel rendelkező új épület kerül megépítésre.

 

A befejezési fázishoz közeledő építkezés haladásának ütemét július 1-én nyilvánosan tekintették meg az intézmény és a fenntartó képviselői

A fejlesztés elsődleges célja, az intézmény hatékony feladatellátását szolgáló feltételek megteremtése 

 

Farkas Zoltán megyei alelnök beszédében elmondta, hogy a fejlesztés elsődleges célja, az intézmény hatékony feladatellátását szolgáló feltételek megteremtése.  Emellett az új patológiai tömb megépítése azért is szükséges, mert megfelelő körülményeket biztosító patológia nélkül nem működhet a megyei kórház, tette hozzá az alelnök.

 

A beruházás kivitelezése februárban kezdődött meg, használatba vételére az idei év második felében kerülhet sor.

 A  beruházás eredményeképp egy korszerű új patológia kerül megépítésre

A patológia fogalma manapság már nem csak a kórboncolást jelenti, hanem ott végzik a szövettani és citológiai vizsgálatokat is, amelyek nélkülözhetetlenek a helyes diagnosztikához fűzte hozzá az elmondottakhoz Dr. Liechteinstein-Zábrák József oszályvezető-főorvos, aki azt is elmondta, hogy a közhiedelemmel ellentétben a kórboncolás mindössze tevékenységük húsz százalékát teszi ki, ugyanis a további feladataikat nagymértékben a szövettani vizsgálatok elvégzése adja.  

A bejárás előtti tájékoztatóból kiderült, hogy a beruházás kivitelezése februárban kezdődött meg, majd ezt követően indult el az orvos-technológiai műszerek, eszközök és felszerelések, valamint a beépített és mobil bútorzatok közbeszerzési eljárásának előkészítése, mely jelenleg folyamatban van. Előreláthatólag az építkezés és beszerzések lebonyolítását követően az idei év második felében kerülhet sor a patológia használatba vételére.

 

Forrás: Békés Megyei Önkormányzat - G.T.

  

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

Szóljon hozzá a fórumon!: Új Patológiai Osztály épül a Pándyban

 

 

Békéscsaba időjárása
Programajánló
<< 2010 Szeptember >>
H K Sze Cs P Szo V
   12 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 1819
20212223 24 25 26
2728 29 30   
Képgaléria
Képgaléria:
Fodor Zsókával, gálaműsorral, tűzijátékkal kezdődött meg a Békés Me...
Bulvár hírek

Partnereink