2012.05.23 - szerda, Dezső napja van.
Mehet
archívum
programajánló

Békés megye

Új informatikai eszközökkel gazdagodott a Színitanház

2011. okt. 29., szombat, 11.19.47

A Békés Megyei Jókai Színházhoz szorosan kötődő Színitanház Magyarországon egyedülálló módon nemcsak a színészképzésben jeleskedik, hanem a színházi háttérszakmák oktatásában is. A művészeti képzés - mint a színész, színházi táncos, valamint a jelmez- és díszlettervező asszisztenseket képző színházi designer szakok - mellett a technikai képzésre is kiemelt hangsúlyt fektet. A színháztechnikai képzés kiterjed a színpad mozgatására, a forgó, a zsinórpadlás kezelésére, színházi előadások teljes kiszolgálására, valamint az előadások kép - hang rögzítésének- feldolgozásának munkafázisaira is.

Ebben a képzésben kiemelten fontos az iskola megfelelő technikai felszereltsége, az új eszközök is a diákok gyakorlati munkáját segítik. A TIOP 1.1.1.- 07/1. számú, „A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése" elnevezésű pályázatának köszönhetően az oktatási intézmény interaktív táblával, projektorral, notebookkal és az ehhez kapcsolódó számítástechnikai programokkal gazdagodott, ezáltal segítve a színháztechnikai képzésben résztvevő diákok és oktatók munkáját.

 

Seregi Zoltán és Sonkoly János

Seregi Zoltán, a Színizanház művészeti vezetője tájékoztatta a sajtó képviselőit


Mindezt nemcsak a színháztechnikus diákok használják majd - mondta el Seregi Zoltán, a Színitanház művészeti vezetője -, hanem a művésztanulók is hasznosan tudják alkalmazni az eszközöket az elméleti tananyag elsajátítása, a produkciók felvétele, elemzése vagy esetlegesen a gyakorlati órákra való felkészülés közben. A folyamatos technikai fejlesztés, az új eszközök beszerzése lehetővé teszi, hogy a Színitanházat a legmodernebb, európai színvonalú oktatási intézmények között tartsák számon.

 

 

infoblokk3-eszamconet-2011101994922-4_20111029111800_15.jpg

 

 

 

Forrás: Békés Megyei Jókai Színház

-szkv-

 

 

Békés Megyei Önkormányzat – MCOnet

 

Szóljon hozzá a fórumon!: Új informatikai eszközökkel gazdagodott a Színitanház

 

23.

2012.Május


<< 2012 Május >>
H K Sze Cs P Szo V
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
Bulvár hírek

Partnereink


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu