2010. jún. 9., szerda, 08.57.12
A rossz idő sem szegte kedvét annak a több száz hunyadis diáknak és a szülőknek, segítőknek, akik részt vettek a megyei fenntartású Hunyadi János Közoktatási Intézmény, Mezőkovácsházi Középiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény június 4-5-én rendezett „Egészségköztársaság” programján.

Mi szem, szájnak ingere, avagy gazdag kínálat egészséges csemegékből, néhány jó tanáccsal
A jókedv nemcsak a közelgő vakációnak, hanem annak a színvonalas kulturális kavalkádnak, az egészséges életmód sokszínű népszerűsítésének köszönhető, amely kisugárzásával immár ötödik éve eseményszámba menő rendezvény.

G. Molnár Liza a stressz oldásról tartott érdekes előadást, aminek hasznát veszik a fiatalok
Erről is szólt megnyitójában Plesovszkiné Ujfaluczki Judit, az intézmény igazgatója, hangsúlyozva, hogy a pozitív gondolkodás a testi-lelki egészség egyik forrása, sokszor a leghatásosabb gyógyszer. Az egészséges életmód elsajátítható, tartást, energiát, sikerélményt biztosít az embernek. – A mai Egészségköztársaság-rendezvény mottója, Együtt veled mindenkiért, egy egészségesebb jövőért – mondta, és köszöntötte mindazokat, akik csatlakoztak ehhez a mozgalomhoz.

A 9. osztály moderntánc produkciója nagy sikert aratott
Míg a színpadon – Duma Zsolt drámapedagógus műsorvezetésével – az osztályok változatos programjaikkal kampányoltak, hogy majd a legtöbb pontot elérő osztály adja az Egészségköztársaság új miniszterelnökét, a tantermekben érdekes előadásokat hallgathattak a fiatalok: G. Molnár Liza, az EZO TV munkatársa, természetgyógyász, a közelmúltban megjelent „Iránytű az élethez” című nagysikerű könyv szerzője a stressz-oldásról beszélt (vizsgaidőszakban mennyire időszerű!...), Szelekovszky László főtanácsos a kunhalmok történetét ismertette, Sarkadi László ciprusi úti filmjében az egzotikus sziget élővilágát, környezeti- és kulturális kincseit mutatta be. Az aulában különböző kiállítások, és ínyencségek: gyümölcsök, koktélok, kalóriaszegény szendvicsek várták a vendégeket. Elsősegélynyújtók, rendőrök, tűzoltók, mentősök, masszőrök, pedikűrösök, grafológusok álltak az érdeklődők rendelkezésére.

Gyenes Kinga Katalin a végegyházi általános iskola 3. osztályos tanulója a zongoránál
Pergett a műsor, ütemes taps jelezte a tetszésnyilvánítást, mindenki megtalálta a számára legjobb, leghasznosabb programot. A délelőtt szinte elrepült, délután karaoke, koncert, a DUMA’Színház Tánc&Musical műsora, este Horváth Tamás, a Csillag születik szereplője szórakoztatta a fiatalokat. Szombaton pedig eldőlt, hogy a zsűri döntése alapján melyik osztály adja az V. Egészségköztársaság miniszterelnökét: a győztes a 12. C osztály, a „miniszterelnök” Gazdag Máté, a „kancellár” Ádám Anna Adél (11. B) lett. Rájuk nagy feladat vár, aktívan részt vesznek a diák-közéletben, egy éven át képviselik az iskolát a különböző rendezvényeken, és a felnőttek körében is szószólói lesznek az egészséges életmódnak.

A közönség érdeklődéssel figyelte a színpadon folyó színvonalas produkciókat. Képünkön jobbról Plesovszkiné Ujfaluczki Judit, az intézmény igazgatója
A szombat délelőtt jeles eseménye volt a művészeti gála, ahol a kiválóra minősített alapfokú művészetoktatásban résztvevő diákok léptek fel, mutatták be alkotásaikat. Minderről egy következő cikkben számolunk be.
Forrás: Hunyadi János Közoktatási Intézmény, Mezőkovácsháza
Fotó: Szabó Ákos