2012.02.04 - szombat, Ráhel napja van.
Mehet
archívum
programajánló
Több száz éves fűzfa őrködik Bélmegyer felett
2010. júl. 30., péntek, 17.14.46

Bélmegyer nevezetes fűzfája mellett a település 11. századig visszanyúló történelméről és jelenlegi helyzetéről egyaránt szó esett a megyejárás július 30-i állomásán.

Aki kelet felől érkezik Bélmegyerre, az elmúlt századok történelmének hűséges őrzőjével találja magát szemben az út mentén, ahol a falu egyik büszkesége, több száz éves fűzfája magasodik. A megyejárás július 30-i állomásának házigazdája, Dán Márton polgármester fel is hívta a rendezvényre látogatók figyelmét arra: semmiképp ne felejtsék el megtekinteni községüknek ezt a nevezetességét. Mindezt azon a településen, amelynek neve oklevelekben ugyan csak az 1300-as években tűnik fel, mégis biztosra vehető, hogy története egészen a 11. századig visszanyúlik - hazánk egyik legelismertebb középkorásza, a 2004-ben elhunyt, orosházi születésű  Kristó Gyula szerint a község nevében megbújó törzsnév is erre bizonyíték.

Beszél Dán Márton, Bélmegyer polgármestere, mellette Izsó Gábor megyei képviselő

A testületin a falu jelenlegi problémái is szóba kerültek

Bélmegyer azonban persze nem ragadt meg a múltban. - Alig ismertem rá, annyi változáson, felújításon, megszépülésen ment keresztül a falu azóta, hogy legutóbb itt jártam - mondta elismerően Dr. Kovács József, a megyei Pándy kórház főigazgató főorvosa a megyejáráson. Pedig a soron kívüli testületi ülésen világossá vált, hogy Bélmegyert is sújtják a legtöbb kistelepülésen jelentkező gondok, elsősorban a gyermeklétszám csökkenése. A művelődési házban azonban az is bebizonyosodott, hogy ha évről évre kevesebben születnek is, a helyi gyerekek igencsak aktívak és készek komolyan venni a Játsszunk együtt! előadás címét, hiszen a Jókai színház művészeinek műsorán önfeledten szórakoztak, és örömmel kapcsolódtak be a közös éneklésbe, a játékos feladványok és találós kérdések megfejtésébe.

Az Otthonunk Békés Megye rendezvénysorozat bélmegyeri állomásán

A bélmegyeri gyerekek jól szórakoztak a jókais színészek előadásán

A megye óriási vándortérképén tehát most már a bélmegyeriek kéznyomai, a vendégkönyvben az ő aláírásaik is láthatóak. És ezek éppen azok, amelyekre megnyitó beszédében Izsó Gábor megyei képviselő is kitért, azaz: a megyei összetartozás jelképei.

A bélmegyeri megyejárásról itt tekinthet meg videót:

(Forrás: Békés TV)

 

Forrás: Békés Megyei Önkormányzat - G.E.

 

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

 

Szóljon hozzá a fórumon!: Több száz éves fűzfa őrködik Bélmegyer felett 

04.

2012.Február


<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  3
12
19
2026
    
Képgaléria
Képgaléria:
Prisztavok Tibor alkotásaiból nyílt kiállítás december 16-án Békésc...
Bulvár hírek

Partnereink


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu