- Hogyan kerültetek kapcsolatba sérült fiatalokkal?

Anett: Négy évvel ezelőtt a színházban Stendhal Vörös és feketéjét adtuk elő, amelyre bérlete volt a Szociális és Gyermekvédelmi Központ néhány lakójának, és utána lehetőség adódott arra, hogy beszélgessünk a darabról. Kérdezhettek minket, színészeket, és egyszer csak azt vettük észre, hogy kötetlen beszélgetés alakult ki közöttünk. Ezután a találkozó után kölcsönösen vártuk, hogy újra leülhessünk beszélgetni.
Kriszta: Hónapok alatt jutottunk el odáig, hogy már arról beszélgettünk, mit jelent a barátság, a szerelem, az élet nagy mozgatórugói. Egy év telt el az első találkozásunktól számítva, amikor adódott egy olyan lehetőség, hogy a fiataloknak fotókiállításuk nyílt, és egy kis műsorral készültek erre az alkalomra.
Anett: Az emberek nagyon nyitottak, és érdeklődőek voltak ezen nem hagyományos tárlatnyitó iránt. Ezután még négy kiállítás következett, mely újabb kihívásokat tartogatott számunkra. Egyre több emberrel ismerkedtünk meg, sikerélményeket gyűjtöttünk. Mi színészek, és a fiatalok örömmel kerestük egymás társaságát, egyre több rendezvényre jöttünk el. Mint például a karácsonyi műsorotokra, illetve a tehetségkutató rendezvényre azt a megtisztelő feladatot kaptam, hogy zsűritag lehettem. Nagyon lelkesen beszéltem az itt szerzett élményeimről, egyre több kollégám kapott kedvet csatlakozni, ennek is köszönhető, hogy a gálaműsort jó néhányan fogják színesíteni tehetségükkel.

A mi kis társulatunk

- Mesélnétek nekem a "Csepp a tengerben" társulatról?

Anett: Ez az egész társulat úgy jött létre, hogy éppen a szokásos beszélgetéseink egyikén ültünk, és érdekes kérdéseket tettünk fel a fiataloknak, mint például: Mi lennél, ha állat lennél? Mi lennél, ha fogalom lennél? És akkor erre azt válaszolta Árgyelán Tibi, hogy én csepp lennék a tengerben. Innen ered a mi társulatunk neve, ezek vagyunk mi. Előadtuk a Só című mesejátékot, immáron társulatként, és nagy sikert arattunk. Már akkor gondolkoztunk azon, hogy minél többet kéne együtt szerepelnünk és most jött el az ideje annak, hogy ismét bemutathassunk egy nagyon jól sikerült darabot, amely megállja a helyét valóban a színpadon.
Kriszta: A mi társulatunk az egymás iránti feltétlen bizalomra épül. Ezért nem csak a munkában, hanem a magánéletben is sűrűn találkozunk egymással. Tudjuk milyen fontos változások történnek egymás életében. Nagyon meghatódtunk, amikor két fiatalunk meghívott az esküvőjére.
Sok kedves emlékem van azokról az évekről, amiket itt a fiatalok között töltöttem, mint például amikor az intézményen belül a kreatív műhelyben voltunk, és játszottuk a hagyományos kis játékunkat. Akkor feljött egy lány, Liska Beáta, aki szintén az intézményben él, azért, hogy énekeljen nekünk. Neki is feltettük azt a kérdést, hogy ha választhatna, mivé válna.
Akkor ő nem tudott válaszolni, de írt egy levelet az álmairól és egy saját dalt, aminek a címe "Amikor születtem". Azóta ő is a társulatunk tagja, így leszünk egyre többen.

-A jelenlegi produkciótokat mennyire érzed késznek, hiszen mindjárt itt a finálé?

Anett: Úgy érzem minden nagyon rendben van, mintha angyalkák szállnának felettünk. Mindenki szakít időt arra, hogy ez a felkészülés tökéletes legyen, és én mindenképpen szeretném, hogy a jótékonysági gála után is folytatódna minden ugyanígy. Továbbra is együtt készüljünk közös műsorszámokkal és legyünk ilyen jó barátok, mint amilyenekké az évek során váltunk egymás számára. Szeretném még kiemelni a támogatóinkat, mert úgy érzem, hogy mindenki a lehetőségéhez képest segített minket, és itt most nemcsak nagy cégekre kell gondolni, hanem még egy nagyon kedves nyugdíjas néni is támogatott minket pénzzel. Már korábbról ismertem, és amikor elkezdtem mesélni neki arról, hogy a sérült fiatalokkal együtt milyen hasznos és szép dolgokat teszünk, támogatást adott az őrségi kirándulásunkra.

Anett arról mesélt, hogy van olyan néni, aki még a kevés nyugdíjából is támogat bennünket

Kriszta: Én még csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy mindenki örömmel és szeretettel telve vesz részt a feladatokban. Mi teljesen feltöltődünk itt, és ahogyan az élményeinkről mesélünk másoknak, úgy érzem egyre több embernek keltjük fel az érdeklődését, egyre nagyobb tömegeket vonzunk magunkhoz. Egyre több csepp lesz a tengerben, remélem telt ház lesz, én legalább is így érzem.

Hiszen minden csepp rengeteget számít, önmagában is sokat jelent és teljes: "Az óriás nap képe elfér egy harmat cseppben, hogyha tiszta, ágaskodó, hánykódó tenger egy sugarát nem adja vissza..."

Forrás: Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ
Szociális intézményegysége
Deim Krisztina