
Gyulavári Andrea neve a szakma számára egybeforrt a gyulai turizmussal. A szakember 12 év után 2009. december 31-ével búcsút vesz a gyulai Turisztikai Hivatal és a Tourinform Iroda vezetői posztjától.

Gyulavári Andrea neve a szakma számára egybeforrt a gyulai turizmussal. A szakember 12 év után 2009. december 31-ével búcsút vesz a gyulai Turisztikai Hivatal és a Tourinform Iroda vezetői posztjától.
Gyulavári Andrea több mint egy évtizedes hivatalvezetői tevékenysége alatt sokat fejlődött a város idegenforgalma, nőtt a vonzereje, többek között létrejött és immár hagyománnyá vált két, országos jelentőségű rendezvény, a Reneszánsz Karnevál és a Várkerti Vigasságok. Hazánkban egyedülálló módon elindult az információs és segítő animátori szolgálat, és 2008-ban a vidéki nagyvárosok imázsrangsorában a második helyet nyerte el Gyula egy pontozásos felmérés alapján. Ez a vizsgálat az egy év alatt a városról megjelent sajtóhírek alapján született, és az értékelésben az is szerepet kapott, hogy hány önálló kezdeményezéssel, milyen kreatív ötletekkel, mennyire intenzív hírgerjesztéssel, milyen minőségű hírekkel, illetve egyidejűleg hány médiacsatornát mozgósítva volt képes az adott település megszólítani a nyilvánosságot.

Képeslap Gyuláról
Gyulavári Andrea utódja Szabados Annamária lesz, aki jelenleg is a hivatal munkatársa. A távozó szakember köszöni az eddigi együttműködést a turizmusban dolgozó kollégái számára. Személyes mobilszáma (30/382-5942) megmarad, és ezentúl e-mailen a gyulavariandi@gmail.com -on lesz elérhető.
Békés megye egy nagyszerű szakembert vesztett el!
Forrás: Napi Turizmus 2009/245.
Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet
Szóljon hozzá a fórumon!: Távozik posztjáról "Miss Turizmus Gyula"