Őszintén megvallom, nem volt könnyű.  Nem sokkal a fenti esemény után egy családi összejövetelen távoli rokonunk látszólag „tragikus" történetét ismertem meg. Elemér egyik pillanatról a másikra egy reggelre megvakult. Az oka  máig ismeretlen, úgynevezett látóideg gyulladás, ami évente csak néhány esetben fordul elő az országban. A rokonom lelkiállapotát, és a kezdet nehézségeit egy akkori cikkemben leírtam, máig hálás vagyok  őszinte önvallomásáért, amely számomra nagyon megható és tanulságos volt.

Szerencsére a sors úgy hozta, hogy ebben az évben is megtarthattuk a családi összejövetelt, lázas izgalommal vártam, hogy újra beszélgethessek Elemérrel. Kíváncsi voltam, mi történt az elmúlt egy év alatt? Szinte előre éreztem, hogy nem kis változáson ment keresztül, de  elbeszélése minden képzeletemet felülmúlta. Megtanult mindent, amit a vakoknak tudni kell, ami a megváltozott életéhez  szükséges. Elsajátította a Braille írást,  számítógépet használ és önállóan közlekedik. Rendszeresen dolgozik,  a Láthatatlan Kiállítás  egyik állandó tárlatvezetője. Ez a kiállítás a Népligetben található, kb. 200 négyzetméter nagyságú területen. Azzal a céllal létesítették, hogy segítse a  "látókat" megérteni milyen a vakok világa, milyen az  ha az életünket teljes sötétség veszi körül.

Elemér a Láthatatlan Kiállítás  egyik állandó tárlatvezetője

Elemér a kiállítást olyan érzékletesen mesélte el, hogy több alkalommal borzongás futott át rajtam, amikor   magam is gondolatban, bizonytalanul, tapogatva próbáltam tájékozódni azon tárgyak között, amelyek ott találhatók. Ezek a tárgyak az élet minden területéről származnak,  kerti szerszámok, műanyagból készült állatok,  van egy kis kunyhó is. Az élethű hanghatásokkal egy nagy forgalmú utcán érezheti magát az ember. Ilyenkor a tárlatvezető hanggal, tapssal, botja kopogásával segíti át a látogatót az utca túloldalára. Az utcán van zöldséges bolt, újságos stand  sőt egy autót is fel kell ismerni tapintással. Érzékeléssel lehet tájékozódni a kocsmában,  és a lakásban megtalálni a berendezési tárgyakat.

Azt is Elemértől tudtam meg, hogy egy ember az ismeretanyagának legnagyobb hányadát látással szerzi meg, a tapintás a hallás, csak kisebb részét képezi a külvilágból érkező információknak. Ha valaki nem veleszületettem vak, akkor a látás helyettesítését, pótlását tudatosan meg kell tanulnia, fel kell építeni egy új életet.

De mindenekelőtt túl kell élnie, át kell vészelnie azt a mérhetetlenül fájdalmas lelki sokkot, amit a látás elvesztése okoz.

Ez a sokkhatás  hatványozott, ha mindez, szinte egyik pillanatról a másikra következik be,  mint rokonom esetében. Tudomásul kell venni, hogy az élet itt nem ér véget, újra kell kezdeni. Ez az, amit családja teljes támogatásával és  segítségével megoldott.

Nem csak saját sorsát oldotta meg, hanem szent elhatározás erősödött meg benne, egy nagyon tiszta küldetés tudat. "Minden eszközzel segíteni azokon, akik most veszítették el látásukat. Segíteni ezt a nagyon kritikus kezdeti időszakot. "Nemcsak a friss sorstársak segítését tartja fontosnak, hanem megismertetni a "látók" számára a "vakok világát".

Ezért minden meghívásnak eleget tesznek társaival, iskolás gyermekeknek osztályfőnöki órán előadást tartanak  a vakok életéről, toleranciára a másság elfogadására hívják fel a figyelmet.
Meglepő, meséli Elemér, hogy az egyébként fegyelmezetlen serdülő kamaszok a kiállításon meglepően komolyan viselkednek, a kiállítás magával ragadja őket. Érdeklődők, sőt vannak többször is visszatérő csoportok. Ezek után döntöttem úgy, hogy a legelső adandó alkalommal meglátogatom a Láthatatlan Kiállítást.

Most csak ennyit tehettem meg, hogy ezzel az írásommal kifejezzem tiszteletem és nagyrabecsülésem egy nagyszerű embernek.

Forrás: Békés Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Központ
Szociális intézményegysége
Dér Márta

Szóljon hozzá a fórumon!: Szíveddel láss