2013.06.19 - szerda, Gyárfás napja van.
Mehet
archívum
programajánló

Békés megye

Szerették a megye főztjét a csülökfesztiválon!

2012. jún. 20., szerda, 17.19.34

Az ország legnagyobb sörfesztiválján és egyetlen csülökparádéján június 9-én, szombaton délelőtt közel 110 csapat mérkőzött meg egymással. Hatalmas bográcsokban és forró grillágyakon összesen 400 mázsa csülök készült füstölt, főtt és grillezett változatban. Az első helyért óriási csata folyt, de a végén mindenki győztesnek érezhette magát.

A zsűri tekintélyes névsora is jelezte már, hogy a szervezők épp úgy figyeltek a gasztronómiai szakemberek meghívására, mint közismert emberek kiváló ízlelőbimbóira.

A főzőverseny fővédnöke Dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter, mintegy 14 katonai csapata serénykedett a verseny fődíjáért, a főzés mellett azonban arra is volt erejük, hogy látványos bemutatóval szórakoztassák a közönséget. A miniszter úr nem egyedül látogatta meg már főzés közben is, a reményteli csapatokat, társaságában volt Domokos László az Állami Számvevőszék elnöke, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgató-helyettese, Gazsó L. Ferenc és Prohászka Béla olimpiai bajnok mesterszakács is. Összesen közel negyven zsűritag kóstolta végig az ételeket.

A zsűrinek is ízlett a csapat vendégcsalogató kolbásza

Nem csak a zsűri névsora volt azonban illusztris, de a vetélkedő csapatoké is. A baráti társaságok mellett katonai csapatok és a több olimpiai bajnokkal felálló Békés Megyei Culinary Team is versenybe szállt.

Bogrács mellett bizonyítottak a Békés Megyei Önkormányzat résztvevői is, akiknek két csapata közül, a Farkas Zoltán elnök kapitányi vezetésével felálló „Szeretlek Békés megye” vitte el idén a komoly erkölcsi diadalt jelentő fődíjat.

Farkas Zoltán elnök vezette a csapatot

Ha a nyertes kiváló recept titkait nem is, de a főzés menetét, a két csapat munkáját követhető a www.facebook.com/szeretlekbekesmegye oldalon.

A verseny után mintegy 16 ezer ember szórakozott a zsúfolásig megtelt területen az esti koncerteken.

Kónya István alelnök segített a darabolásban

TÁJOLÁS

19.

2013.Június


<< 2013 Június >>
H K Sze Cs P Szo V
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Bulvár hírek

Partnereink


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2013. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu