2012.02.09 - csütörtök, Abigél napja van.
Mehet
archívum
programajánló
Szeretetet sugároz és mosolyt csal az arcunkra
2010. jún. 28., hétfő, 08.56.35

A  Békés  Megyei   Szociális, Gyermekvédelmi,  Rehabilitációs és Módszertani Központ Ápoló-gondozó részlegének "D" osztályára új kislány érkezett.

Egy új növendék érkezésével nagy változás áll be a mi osztályunk életében is. Hiszen megbontja az addig megszokott egyensúlyt, mert elsőbbséget élvez a többi gyermek mellett, ameddig meg nem szokja az új helyet.

A beilleszkedés ideje alatt a "régebbi" gyerekekre  egy picit kevesebb idő jut, és számukra az új gyermek jelenthet konkurenciát is. Már egy hónappal Evelin érkezése előtt, fontosabb információkat tudtunk róla, a többi gyermeket így felkészíthettük, ugyanis ez mindenkit érintő  jelentős esemény. Beszélgettünk róla a jó pajtási viszony  kialakításáért. Az integráció szempontjából pedig elengedhetetlen, így tudatosan megadjuk az alapot a zökkenőmentes beilleszkedéshez.

Evelin családból érkezett hozzánk, 7 éves, barna hajú, nagy barna szemű, pici, kedves kislány.  Ő a legkisebb most a csoportban. Minél kisebb a gyermek, annál jobban igényli a családi légkör pótlását, ha ez megszűnik neki, a szülőpótlást. Nem tudjuk és nem is akarjuk átvállalni a család funkcióját, hiszen a családtagok kívánatos  szeretetteljes kötődéseit, és a szocializációs hatást nem helyettesíthetjük. Feladataink, a testi - lelki gondozás, egyéni bánásmód  és személyes kapcsolat amennyire a gyermek igényli.

Könnyű dolgunk volt, hiszen már az első percben Evelin érkezésekor tapasztaltuk, hogy érthetően folyamatosan kommunikál - gondolatait, érzelmeit, kívánságait mások számára megfelelően tudja kifejezni. Elemi ismeretekkel rendelkezik önmagáról és környezetéről, tudja a teljes nevét, édesanyja nevét, felismeri a napszakokat stb. Folyamatosan kérdez, érdeklődő, szeretni valóan aranyos kislány. A dolgokra való rácsodálkozásával pozitív érzelmeket vált ki- megmosolyogtatja a körülötte élőket, pl: megkérdezi, hogy "mi ez?" megkapja és meg is érti a választ - építőkocka -  "ja, tényleg az" - így reagál.  Saját magán is derül, fejlett humorérzékkel rendelkezik, amit naponta megmutat. Játékosan irányítani próbálja a felnőtteket és a gyerekeket is.

A kislány a Békés  Megyei   Szociális, Gyermekvédelmi,  Rehabilitációs és Módszertani Központ ellátásában részesül
Evelin nagyon szeret kockával játszani

Elmondhatjuk, hogy a beilleszkedése harmonikusan telt a szóbeli aktivitása miatt, és eredményes volt. Kapcsolatteremtésre, közös játékra a gyerekekkel hajlandó volt már az első nap. Ma 1 hónapi ittléte után, már képes az adott térben tájékozódni az osztály egész területén. Értelmi képessége a csoporton belül kiemelkedő. Társai elfogadták, ő maga is jól érzi magát a gyerekek között. 

Az Ápoló-gondozó részleg
Evelint társai könnyen elfogadták

A családban felnövekvő gyermeknek is alkalmazkodnia kell, de az intézeti gyermek még többet alkalmazkodik, a napirendhez, a gondozónők különböző szokásaihoz,  a csoporttársaihoz. Idegen neki a hely, a körülmények. Nem mindennapi teljesítmény ez.  Engem megtanított ez a csöpp kislány valamire, ami  keresztülragyog a valódi ártatlan kis mosolyán, amikor mélyen figyelem - hogy az élet nem olyan komoly vagy bonyolult, mint amilyennek mi gondoljuk.

Beilleszkedett, neki sikerült, nekünk jó érzés. Már hiányozna, ha nem lenne itt, helye van nálunk, megszerettük őt - biztosan tudom, hogy ezt mindannyiunk nevében írom.

Forrás: Békés Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Központ
Szociális intézményegysége
Dné Gálik Erika

Szóljon hozzá a fórumon!: Szeretetet sugároz és mosolyt csal az arcunkra!

09.

2012.Február


<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  3
13
2026
    
Képgaléria
Képgaléria:
Prisztavok Tibor alkotásaiból nyílt kiállítás december 16-án Békésc...
Bulvár hírek

Partnereink


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu