Békés megye hírek

Szeghalomra, a Sárrét fővárosába ért a TÁJOLÁS

Szeghalomra, a Sárrét fővárosába ért a TÁJOLÁS
A TÁJOLÁS megyei, területfejlesztési fórumsorozat nyolcadik állomásán, Szeghalmon hallgatta meg a helyi cégeket a területfejlesztési koncepcióval kapcsolatban a Békés Megyei Önkormányzat június 12-én.
Farkas Zoltán, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke a fórumon felhívta a figyelmet arra a friss információra, hogy a jövőben a megyei önkormányzatok előreláthatólag 450 milliárd forint sorsáról dönthetnek. Elmondta, hogy fel kell készülni a 2014-2020 közötti időszakra, és ehhez szükséges tudni, hogy milyen fejlesztésekre lenne szüksége a vállalkozásoknak. Fontos feladat az is, hogy felkészítsék a partnereket, a 2007-2013 közötti időszakhoz képest a változásokra.

Pákozdi Gábor megyegyűlési képviselő, Kitajka Béla a Csaba Metal Zrt. cégvezetője, Macsári József polgármester, Farkas Zoltán a Békés Megyei Közgyűlés elnöke és dr. Kovács József országgyűlési képviselő.


A TÁJOLÁSON ezúttal dr. Kovács József országgyűlési képviselő és Macsári József, Szeghalom város polgármestere voltak a meghívott vendégek.
A házigazda a Csaba Metál Zrt. képviseletében Kitajka Béla cégvezető elmondta, hogy a tavalyi 8 milliárd forintos árbevétel után a mostani cél 10 milliárd forint. Idén is bővítették a létszámot, közel ötvennel többen dolgoznak Szeghalmon, mint az előző évben.

A Sárrét fővárosában is sokan elmentek a TÁJOLÁSRA.