2012.02.09 - csütörtök, Abigél napja van.
Mehet
archívum
programajánló
Szavazólapból újrapapír
2010. júl. 27., kedd, 12.59.04
Az országgyûlési választások névjegyzékeit is megsemmisítették

Több mint tíz tonna papírt daráltak be július 27-én Békéscsabán, amikor az országgyűlési választások szavazólapjait és névjegyzékeit semmisítették meg felügyelet mellett. A területi választási iroda által szervezett eseményre megyénk mind a hetvenöt települése elhozhatta a bezúzandó iratokat, amelyekből később újrapapír készül.

Jogszabály rendelkezik arról, hogy a szavazás lezárása után kilencven nappal a jegyzőkönyvek kivételével meg kell semmisíteni az országgyűlésiképviselő-választás okiratait. Az április 11-ei, illetve 25-ei voksolást követően most telt le ez a kiszabott idő, és a Békés Megyei Területi Választási Iroda ezúttal is központilag szervezte meg az eljárást, vagyis előzőleg megkérdezte megyénk mind a hetvenöt települését, hogy velük együtt, vagy önállóan semmisítik meg a papírokat? Több mint felük élt az előbbi lehetőséggel, így július 27-én durván 10 és fél tonna papíranyagot szállítottak a gyűjtés helyszínéről, azaz a megyeházáról a megsemmisítést végző cég, a békéscsabai Poparec-Recycling Kft. telephelyére.

Az országgyűlési választások szavazólapjainak és névjegyzékeinek megsemmisítése

A megye településeinek több mint fele élt a közös megsemmisítés lehetőségével

Az esemény felügyelet mellett zajlott le. Ahogy beérkezett a céghez az anyag, bezárták a helyiséget, így semmilyen titkot sértő adat, irat nem kerülhet ki onnan, és a munkálatok elvégzéséről a bt. megsemmisítési jegyzőkönyvet küld. A környezetbarát eljárás során a szavazólapokat és névjegyzékeket előbb bedarálják, majd ismét papírt készítenek belőlük. Továbbá a településeknek ezen a napon lehetőségük volt más, feleslegessé váló iratok beszállítására is, amiket pedig bekötegelnek a cégnél, majd szintén újrahasznosítják őket.

Az országgyűlésiképviselő-választások szavazólapjainak és névjegyzékeinek megsemmisítése

 A bedarálás után újrahasznosított papír készül a szavazólapokból és névjegyzékekből

 

Forrás: Békés Megyei Önkormányzat - G.E.

 

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

 

Szóljon hozzá a fórumon!: Szavazólapból újrapapír

09.

2012.Február


<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  3
13
2026
    
Képgaléria
Képgaléria:
Prisztavok Tibor alkotásaiból nyílt kiállítás december 16-án Békésc...
Bulvár hírek

Partnereink


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu