2012.02.08 - szerda, Aranka napja van.
Mehet
archívum
programajánló
Sóska, sültkrumpli és irodalmi est Pesten is
2010. febr. 4., csütörtök, 09.30.59 CET
Sóska, sült krumpli Pesten is

Dobó Kata, Koleszár Bazil Péter,Csoóri Sándor - két vendégjátékkal, s egy irodalmi esttel érkezik a Békés Megyei Jókai Színház Budapestre. Február 9-én az Új Színházban, 10-én pedig a Centrál Színházban találkozhat a fővárosi közönség a teátrum nagysikerű előadásaival.

Csoóri Sándor érdemeinek sorát nem kell bemutatni az irodalomszerető közönségnek. 2010. február 9-én 17 órától az Új Színházban találkozhatnak vele az irodalombarátok, a Békés Megyei Jókai Színház és a Bárka szerkesztősége a BÁRKA 2010. évi 1. számának bemutató estjének díszvendégeként. Az esten olyan neves írók társaságában mutatják be a folyóirat legújabb kiadását, mint Csehy Zoltán, Darvasi Ferenc, Ekler Andrea, Iancu Laura, Tóth Krisztina, Tóth Erzsébet, Zalán Tibor, valamint Szabó Tibor Benjamin. Az irodalmi találkozó házigazdájának szerepét Elek Tibor, a lap főszerkesztője vállalta magára. Az esten közreműködik Bartus Gyula, a Békés Megyei Jókai Színház művésze, valamint Tóth Péter zongoraművész. A vendégeket Domokos László, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke köszönti.

 

Az irodalmi est után 19.00 órától a Békés Megyei Jókai Színház vendégjátéka várja a közönséget az Új Színház színpadán. Egressy Zoltán: Sóska, sült krumpli című komédiáját nézhetik meg Koleszár Bazil Péter rendezésében. Egressy Zoltán színpadi játéka iróniával, humorral, szarkazmussal fűszerezett dráma. Adott három férfi - egy síp, két zászló - és Meccs. Egyiküket megrészegíti a Szappan illata, a másik túlcsorduló érzelmeit a Költészet oltárán áldozza, míg a harmadik fiatal, sikeres, mindent elér, amit akar. Majdnem mindent... Az öltöző a Titkok tudója.

 

 

Sóska, sültkrumpli és irodalmi est 2010. február 9-én Budapesten


Forrás:
Békés Megyei Jókai Színház Programiroda, TS
Feltöltő: Békés Megyei Jókai Színház Programiroda, BL

 

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

 

 

Szóljon hozzá a fórumon!: Sóska, sült krumpli és iodalmi est Pesten is

 

08.

2012.Február


<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  3
13
2026
    
Képgaléria
Képgaléria:
Prisztavok Tibor alkotásaiból nyílt kiállítás december 16-án Békésc...
Bulvár hírek

Partnereink


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu