Semmelweis napi kinevezések a Pándy Kálmán Megyei Kórházban-2010-/II.
2010. aug. 5., csütörtök, 14.27.39
Az idei Semmelweis nap alkalmából főorvosi kinevezést kapott dr. Szeberényi Tamás urológus szakorvos.

dr. Szeberényi Tamás urológus szakorvos, kórházi adjunktus
1991-ben végzett a Szent-Györgyi Albert orvostudományi Egyetemen, azóta kórházunk munkatársa.
1995-ben a Debreceni Orvostudományi Egyetemen urológiából szakvizsgázott, majd szintén abban az évben nyelvvizsgát is szerzett.
Szakmai érdeklődése az andrológia és a női vizelettartási zavarok kezelése felé irányul. 2005-ben vezetette be az osztályon a TVT, majd a TOT műtéteket a női inkontinencia kezelésében. Az Inkontinencia Ambulanciát vezeti.
2005 őszén az Orvostovábbképző-intézetben urodinámiás alaptanfolyamon, 2006-ban pedig andrológiai alaptanfolyamon vett részt. Az andrológia irányába mutató érdeklődése okán folyamatosan fejleszti ismereteit, amelyet a közeljövőben szakvizsga megszerzésével szeretne még teljesebbé tenni.
Betegei szeretik alaposságáért, odafigyeléséért, a gyógyításban elért eredményeiért. Munkájára az igényes, precíz munkavégzés, a logikus gondolatmeneten alapuló diagnosztikai készség, a finom műtéti technikajellemző.
Kollégáival baráti a viszonya, tudásával, hozzáállásával nagy erőssége az Urológiai Osztálynak.
Forrás: Pándy Kálmán Kórház
Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet
Szóljon hozzá a fórumon!: Semmelweis napi kinevezések a Pándy Kálmán Megyei Kórházban