2010.09.09 - csütörtök, Ádám napja van.
Mehet
archívum
programajánló
Segítsünk a rászoruló gyermekeken
2009. nov. 19., csütörtök, 10.46.17 CET
Segítsünk a rászoruló gyermekeken

Az „Élet Másokért" kh. Egyesület 2009. december 17-én (csütörtökön) du. 14 órakor rendezi meg a VIII. „Segítsünk a rászoruló gyermekeken" elnevezésű jótékonysági adakozási ünnepséget a Békés Megyei Önkormányzat támogatásával.

Az ünnepséget jelenlétével megtiszteli: Domokos László országgyűlési képviselő, a Megyegyűlés Elnöke, aki évek óta adományaival is segíti a rászorulókat.

 

Kiemelkedő megtiszteltetés, hogy dr. Kovács József a Pándy Kálmán Megyei Kórház főigazgató-főorvosa is eljön, emelve ezzel az ünnepség fontosságát.

 

Az esemény keretében 25 olyan gyomaendrődi család részesül adományban, ahol tartósan beteg gyermeket nevelnek, hiszen ahol beteg gyermek van, a segítség mindig elkél.

 

A szervező munka már nyáron elkezdődött, hiszen az egyesület pályázatot nyújtott be az anyagi forrás biztosítására.

 

A helyi lakosokhoz felhívással fordultak, mint eddig minden évben, adomány gyűjtésére, mely lehet természetbeni és pénzbeli egyaránt.

 

Eddig két nagyobb helyi gazd.társaság nyilvánította ki szándékát az ügy mellett és pénzbeli adomány nyújtására tettek ígéretet.

 

Adománygyűjtés gyermekek számára Gyomaendrődön

 

 

Az egyesület tagjai, önkéntesek bevonásával készítik elő az ünnepség forgatókönyvét, illetve a csomag tartalmának összeállításában is segítenek.

 

Szervezés alatt áll még az adományok fogadása, és a szponzorok felkeresése is.

 

 

Forrás: "Élet Másokért" kh. Egyesület, Vaszkó Sándorné
Feltöltő: Békés Megyei Jókai Színház Programiroda, BL

 

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

 

Szóljon hozzá a fórumon!: Segítsünk a rászoruló gyermekeken

 

Békéscsaba időjárása
Programajánló
<< 2010 Szeptember >>
H K Sze Cs P Szo V
   12 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 1819
20212223 24 25 26
2728 29 30   
Képgaléria
Képgaléria:
Fodor Zsókával, gálaműsorral, tűzijátékkal kezdődött meg a Békés Me...
Bulvár hírek

Partnereink