2010.09.03 - péntek, Hilda napja van.
Mehet
archívum
programajánló
Sarkadon járt a Megyejárás
2009. júl. 22., szerda, 11.00.42

Az Otthonunk Békés megye elnevezésű programsorozat 2009. július 17-én Sarkadon vendégeskedett. A megszokott programok mellett, ünnepi megemlékezésre és emléktábla avatására is sor került.

Sarkadot 20 évvel ezelőtt avatták várossá, mely fontos pont volt a település életében. Az Otthonunk Békés megye elnevezésű programsorozatot így egybe kötötték az évforduló megünneplésével.

A szokásoktól eltérően Sarkad város képviselő-testületének soron kívüli ülésével kezdődtek a programok, ahol többek között a megye arról kapott tájékoztatást, hogy milyen problémával küzd a település.

 

 

A város céljai között szerepel a munkahelyteremtés, mely pozitív irányba mozdult el.

„Egy olasz befektető egy 70 főt foglalkoztató cipzárüzemet hozott létre, melynek már épül a második részlege, Békés megyében egyedül 70 új munkahely ebben az esztendőben csak Sarkadon fog települni, a többi településen munkahelyek bezárását harangozták be.” –tudtuk meg Sarkad polgármesterétől.

A megyei önkormányzatnak az egyik fontos célja és törekvése, hogy a nehéz helyzetben lévő településeket a lehetőségeikhez mérten segítsék és támogassák.

„Természetesen az ilyen találkozások mindig azért fontosak, mert meg tudjuk beszélni, hogy hol tartunk, meg tudjuk beszélni, hogy mik a közös feladataink, ha ezekről tudunk szót váltani, akkor közösen is tudunk gondolkodni, mert nem csak a múltunk közös, hanem a jövőnk is közös itt Békés megyében.” –mondta Farkas Zoltán.

A mai gazdasági helyzet minden várost és települést negatívan érint az egész országban, így megyénkben is. Sarkad polgármestere mégis bizakodó, véleménye szerint nagyon fontos többek között az összetartás.

A rendezvény szokásaihoz híven a 6*6 méteres vándortérképre Farkas Zoltán és Sarkad polgármestere is megörökítette kézjegyét.

A megyejárás befejezéseként a belvárosban a 20. évforduló alkalmával emléktábla avatásra került sor.

Végezetül, pedig a megyetörténeti kiállítást is megnyitották, melyet bárki megnézhetett. A programsorozat legközelebb július 24.-én a sárréti településre, Vésztőre látogat.

 

 

Békés Megyei Önkormányzat – MCOnet

Szóljon hozzá a fórumon!: Sarkadon járt a Megyejárás

Békéscsaba időjárása
Programajánló
<< 2010 Szeptember >>
H K Sze Cs P Szo V
   12 3 4 5
6 78 9 10 11 12
13 14 15 16 17 1819
20212223 24 25 26
272829 30   
Képgaléria
Képgaléria:
Közel kilenc hónapig tartó építkezést követően ünnepélyes keretek k...
Bulvár hírek

Partnereink