2009. dec. 11., péntek, 12.17.49 CET
A gyomaendrődi Rumba Táncsport Egyesület a Békés Megyei Önkormányzat által meghirdetett Civil Pályázaton kétszázezer forintos támogatást nyert nemzetközi kitekintést is adó szakmai programjának megvalósítására. A pályázat lényege, hogy az európai kultúrát ötvöző társastáncos programok olyan helyszíneken kerüljenek megrendezésre, amelyek a történelmi Magyarország egyik jeles helyéhez, vagy történelméhez kötődnek.
A megvalósítási szakaszban lévő pályázati program negyedik állomása a 2009. november 28-29-én a Szlovák fővárosban, Pozsonyban az Alexander Dupcek Award nemzetközi táncverseny sorozat volt. Ezen a versenyen két páros képviselte a táncklubot. A felnőtt korcsoportú Mészáros András - Oláh Dorottya valamint Gombkötő Imre és Malina Andrea. Ők egyébként az 56 párból standard mezőnyben a nagyon kiváló 19-ik helyen végeztek.

A pozsonyi versenyen 2 páros képviselte a táncklubot
Pozsony, mint régi magyar királyváros számtalan történelmi és kulturális emlékkel kapcsolódik magyarságunkhoz. Itt is mély érzelmi és identitási fejlődést hozott a fiatal táncosoknak az, hogy az utcákon, tereken magyar szót hallhattak, magyar feliratokkal találkozhattak. A színes nemzetközi versenyforgatagban otthon is érezhették magukat a szervezők és nézők sokaságának szájából elhangzó magyar szó és biztatásuk miatt.

A pályázati program negyedik állomása Pozsonyban volt
Forrás: Rumba Táncsport Egyesület, Megyeriné Csapó Ildikó
Feltöltő: Békés Megyei Jókai Színház Programiroda, BL
Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet
Szóljon hozzá a fórumon!: Rumba Táncsport Egyesület-Pozsony