2012.02.09 - csütörtök, Abigél napja van.
Mehet
archívum
programajánló
Román hónap a Jókai Színházban
2010. ápr. 12., hétfő, 13.32.05
Kulturális, és politikai szempontból is fontos a színházi szomszédolás

Az április a Román Kultúra hava a Jókai Színházban. Ennek keretein belül az érdeklődők Az elveszett levél című klasszikus vígjátékot tekinthetik meg, amely egy időszerű témáról, a választásokról szól.

Békés megye számára nem csak kulturális, hanem politikai szempontból is fontos a Színházi szomszédolás, hiszen amellett, hogy a programsorozat által megismerhetjük a Közép-európai országok értékeit, a kölcsönös és gyümölcsöző együttműködést is nagyban elősegítheti.

  

 

Fekete Péter elmondta, talán a legfontosabb az, hogy Románia a nemzeti színházának névadóját küldte hozzánk, hiszen egy Caragiale művet mutathatunk be a kultúrakedvelőknek.

 

A színházi szomszédolás évadja  a román kultúra havával lezárult

 A programsorozat a kölcsönös és gyümölcsöző együttműködést is nagyban elősegítheti

   

A Budapesti Román Kulturális Intézet igazgatója szerint ez a programsorozat egy új utat egy kaput nyit a két ország a két kultúra között.

A színházi szomszédolás évadja ezzel a darabbal, a román kultúra havával lezárult. Fekete Péter szerint a programsorozat elérte a célját: „Európa idejött hozzánk, és több, mit 200 nagynevű művész fogta meg a Jókai Színház kilincsét. Kortárs írók, zenészek, színészek, rendezők, díszlettervezők érkeztek hozzánk erre még Magyarországon eddig nem volt példa.

 

Domokos László, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke

Békés megye számára nem csak kulturális, hanem politikai szempontból is fontos a Színházi szomszédolás

 

Fekete Péter szerint a programsorozat elérte a célját: „Európa idejött hozzánk, és több, mit 200 nagynevű művész fogta meg a Jókai Színház kilincsét

A programsorozat egy új utat egy kaput nyit a két ország a két kultúra között

Caragiale: Az elveszett levél

Az elveszett levél című klasszikus vígjátékot tekinthette meg a közönség 

 

Képgaléria

 

Forrás: CsabaTV

 

Fotó: M.G.

 

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

 

Szóljon hozzá a fórumon!: Román hónap a Jókai Színházban

09.

2012.Február


<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  3
13
2026
    
Képgaléria
Képgaléria:
Prisztavok Tibor alkotásaiból nyílt kiállítás december 16-án Békésc...
Bulvár hírek

Partnereink


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu