2013.06.20 - csütörtök, Rafael napja van.
Mehet
archívum
programajánló

Békés megye

Őszköszöntő kirándulás Vésztőn

2011. szept. 26., hétfő, 10.13.49

Először is azt mondanánk: nagyon-nagyszerű nap volt ez. Minden a legnagyobb rendben zajlott. Csodálatos idő volt, ami hozzá járult a szépségek befogadásához, mondhatnánk az idő is társul szegődött mellénk.

Ellátottjaink nagyon jól érezték magukat, sokan most látták először a megyén belül létező Vésztő Mágori Történelmi Emlékhelyet. Olyan emberünk is eljött, aki évek óta nem utazott autóbuszon, mivel nem bírja a tömeget. Ezek különösen megerősítenek abban, hogy nagyon fontos az, amit csinálunk. Jó volt a múltra visszaemlékezve, a tanulságokat levonni, és így a jövő feladatait mérlegelve jó döntéseket hozni. Figyelem felkeltő az is hogy mennyi mindent takar a történelem és már sok minden nyitott könyv előttünk, csak olyan szemmel és szívvel kell azt nézzük.

2_2011092694018_62.JPG

Idegenvezetőnk az új kőkori ház előtt „mesélt" azokról a régi időkről, amikor még egész más színvonalon és körülmények között éltek az akkori emberek

A fák hűsítő árnyékában volt időnk beszélgetni és a látottakon elgondolkodni. Az ezt követő csoporton mindenki hatalmas erővel és érzelem dúsan osztotta meg a másikkal a szerzett csodálatos élményeit és azt a hatást, amit kiváltott belőle ez a csoportos kirándulás. Olyan nap volt ez, ami nagyon-nagyon ritkán valósulhat meg ellátottjaink többségének életében. Most viszont valóra vált, mint egy álom, amit még egyszer ezúton az átadás útján is szeretnénk tisztelettel megköszönni a Békés Megyei Önkormányzatnak. Mert a megosztott öröm dupla öröm.

Forrás: Szent Lázár Alapítvány

Feltöltötte: K. T.

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

Szóljon hozzá a fórumon!: Őszköszöntő kirándulás Vésztőn

 


TÁJOLÁS

20.

2013.Június


<< 2013 Június >>
H K Sze Cs P Szo V
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Bulvár hírek

Partnereink


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2013. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu