2013.06.20 - csütörtök, Rafael napja van.
Mehet
archívum
programajánló

Békés megye

Országos Patika Nap az Isteni Gondviselésben

2012. jún. 7., csütörtök, 17.40.44

Kilencedik alkalommal tartották meg idén az Országos Patika Napot, melyet a Magyar Gyógyszerészi Kamara idén Békéscsabán az „Isteni Gondviselés” Gyógyszertárban tartott.

Az 1936-ban épült és azóta is működő patika, zsúfolásig megtelt vevőterében hűséges vásárlók, meghívott vendégek körében Dr. Melczer Mária Ágnes a kamara Békés megyei elnöke, a patika vezetője nyitotta meg az eseményt.

Dr. Kovács József főigazgató ünnepi beszéde

Őt Dr. Kovács József, a Parlament Egészségügyi Bizottságának elnöke, a Pándy Kálmán Kórház főigazgatója követte a köszöntők sorában, majd Farkas Zoltán a Békés Megyei Közgyűlés elnöke mondott ünnepi beszédet.

Farkas Zoltán, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke

A felszólalók sorában ott volt Dr. Cseh Ildikó megbízott országos tiszti főgyógyszerész és Dr. Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészeti Kamara elnöke is.

A beszédek mellett a felújított térben a jelenlévők megcsodálhatták az eredeti bútorzatot, a hajdani gyógyszeres fiolákat, a modern tájékoztatók pedig eklektikusan keveredtek a fél évszázados, hajdani gyógyszerplakátokkal.

Országos Patika Napra hívtak mindenkit

Az ünnepi beszédek után a szemben lévő református lelkészi hivatalban orvos-gyógyszerész találkozóval folytatódott az Országos Patika Nap programja.

TÁJOLÁS

20.

2013.Június


<< 2013 Június >>
H K Sze Cs P Szo V
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Bulvár hírek

Partnereink


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2013. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu