Békés megye hírek

"Ő volt a TANÁR ÚR!"

Budapesten a Szily Kálmán Kéttannyelvű  Műszaki Szakközépiskolában Dér Lajos mérnöktanárról tantermet neveztek el a március 15-i ünnepségek alkalmából.

Az iskola igazgatónője Márkusné Gábor Ildikó elmondta, hogy a fiatalon elhunyt tanár emlékére egy olyan tantermet akartak elnevezni, ahol a tanár úr szívesen töltötte a munkaidejének nagy részét.

A megemlékezésen Nagy Sándor Úr az iskola volt műszaki igazgatója így fogalmazott: 
Mi kell ahhoz, hogy valakiből feledhetetlen tanár legyen? Magas fokú szakmai tudás, pedagógusi elhívatottság. Logikus gondolkodás, következetesség, a fiatalok tisztelete és szeretete,Mindezek mellé  még sok olyan egyéb tulajdonság ami ezen a nehéz pályán szükséges ahhoz, hogy valaki kivívja kollégái és tanulói elismerését, tiszteletét és megbecsülését.

Dér Lajos tanár Úrnak  megvolt minden tulajdonsága ami egy jó tanár jellemzője
Dér Lajos Tanár Úr. 

"Gyuláról a Harruckern János Közoktatási Intézet  Munkácsy Mihály Középiskolából került 1987-ben az iskolánkhoz gépészmérnöki és mérnöktanári diplomával.
Szakközépiskolai és szakmunkásképző osztályokban tanított gépészeti tantárgyakat. Részt vett épületgépészeti szakközépiskola beindításában. Munkáin, tanmenetein, látszik a mérnöki  alaposság, a gondos tervezés és igényes tanításra való törekvés. Kollégái és tanulói körében ez alapozta meg szakmai hírnevét. Mindenkinek készségesen segített észrevételeit, tanácsait érdemes volt komolyan venni.

Néhány volt kolléga és leánya a megemlékezésen
Néhány volt kolléga és leánya a megemlékezésen.

Különleges egyéniségű ember volt. Megjelenésével, fanyar humorával, őszinteségével nagy hatást gyakorolt kollégáira és tanítványaira. A gyerekek értették, élvezték a vele végzett munkát. Ugyanakkor megkövetelte a rendszeres tanulást, ösztönözte és segítette a lemaradókat, külön foglalkozott a tehetségekkel. Mindig igazságos volt, amit értékeltek diákjai.

2003. augusztusában súlyos betegen, még készült a következő tanévre, de már nem vehetett részt benne.

Őrizze emlékét szívünk és ez a tanterem!"

Dér Lajos, a Békés Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Központ egyik munkatársának testvére. Emlékének megőrzését és méltatását hivatott szolgálni ez az írás, személyes hangvételű zárszavával.

Egy nem mindennapi iskolát mutathattam be. Ebben a zord világban ahol, szinte mindennapos jelenség az agresszió, van egy hely, ahol még van becsülete egy tanárnak. A szomorú, de mégis jóleső büszkeséggel megemlékező családtagok nevében mondok köszönetet a budapesti Szily Kálmán Kéttannyelvű Műszaki Szakközépiskolának, ahol részt vehettem ezen az ünnepségen.

Forrás: Békés Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Központ
Dér Márta

Szóljon hozzá a fórumon!: "Ő volt a TANÁR ÚR!"