2010.08.01 - vasárnap, Boglárka napja van.
Mehet
archívum
programajánló
Nyilvános bejárás Gyulán-Harruckern
2010. márc. 4., csütörtök, 09.50.15 CET
Nyilvános bejárás

Minden érdeklődőt vár a Harruckern Gyulán innen és túl, arra a nyilvános műszaki bejárásra március 9-én, 15 órától, amelyen az új központi épület (Gyula, Szent István u. 38) építkezési munkálatait lehet megtekinteni.

A nyilvános bejáráson részt vesz Domokos László, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke. Az új kollégiumi és oktatási épületegyüttes építkezési munkálatai novemberben kezdődtek meg, s a jó idő beköszöntével, gőzerővel dolgozik a 30-35 munkatárs. A napokban készültek el a főfalak, egy hét múlva pedig a födém is felkerül a falra. A Békés Megyei Önkormányzat közel 630 millió forintos fejlesztésének révén a régi tanműhely épületének helyén új kollégium, egyben oktatási épület épül szeptemberig. Az egyedülálló beruházás révén mintegy 150 diák kaphat férőhelyet, továbbá 8 tanterem, tanácskozó terem, valamint szociális blokkok is létesülnek.

 

Ugyancsak ebben az időpontban adják át ünnepélyes keretek között a gyulai Szentháromság utcában a Harruckern új műszaki bázisát. A Szentháromság utcába ugyancsak várják az érdeklődőket.

 

A Harruckern teljesen új műszaki-szolgáltató központot hozott létre a Szentháromság utcában. Mint ismert: tavaly ősszel hatalmas építkezések kezdődtek meg az oktatási centrum gyulai központjában, amelyek miatt számos, elavult épületet bontottak le a Szent István úti területen. Az ódon tanműhelyek helyett teljesen korszerű, szociális blokkokkal ellátott szakműhelyeket és oktatóműhelyeket létesítenek a Szentháromság utcában. A kialakításokat március 10-én mutatják be a polgároknak, majd az ünnepélyes átadás következik. A műszaki kiszolgáló szakmák –a szobafestő-mázoló, a víz-gázszerelő, a villanyszerelő, a lakatosok és a kőműves tanulók, szakoktatók és mesterek ezen a telephelyen dolgoznak tovább. Teljesen felújítottak továbbá egy kétszintes épületet: a felső emeleten szakirodákat alakítottak ki a műszaki és a gépjármű-irányítást végző munkatársak számára, az alsó részen pedig szobafestő-mázoló és a kőműves szakműhelyeket létesítetek. A gépjármű-logisztika ugyancsak e területre költözött. A Szentháromság úton létesülő új műszaki bázis létrehozásával új központot kapnak a bővülő feladatkört ellátó szakemberek, eszközök, valamint a géppark. Ugyaninnen látják el a jövőben a szállítás irányítását és a gépjármű irányítását is. A Harruckern János Közoktatási Intézmény a fenntartó Békés Megye Önkormányzata döntése értelmében november elsejétől számos új műszaki és szállítmányozási szakfeladatot lát el: több megyei fenntartású intézmény karbantartási szakfeladatait is a Harruckern János Közoktatási Intézmény biztosítja.

Békéscsaba időjárása
Programajánló
<< 2010 Augusztus >>
H K Sze Cs P Szo V
       1
2 345 6 7 8
9 1011 12 13 14 15
16 17 18 19 20 2122
232425 26 27 28 29
3031     
Képgaléria
Képgaléria:
Napfény, gyógyfürdő és az I love Békés megye programsorozat hatodik...
Bulvár hírek

Partnereink