
A Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ gyermekvédelmi intézményegységének Magyarbánhegyesi lakásotthonainak lakói újabb nyári táborban évezhették a nyári szünet örömeit.

A Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ gyermekvédelmi intézményegységének Magyarbánhegyesi lakásotthonainak lakói újabb nyári táborban évezhették a nyári szünet örömeit.
A Magyarbánhegyesi lakásotthonokban élő átmeneti és tartós neveltek gyermekek már a második nyári táborból tértek haza, hogy rövid pihenő után ismét útra keljenek.
Az állami gondoskodásban élők a nyári szünetet tartalmas programokat biztosító kikapcsolódással töltik. Július végén Hatvanban voltak kézműves táborban, augusztus első hetét pedig Szandaváron töltötték el.
A lakásotthoni mindennapokból kiszakadva a táj szépsége mellett, a kézműves foglalkozások, az íjászat, a lovaglás, a múzeumlátogatás nyújtott örömet. A kis csapat a kellemesen együtt töltött napok alatt kipihente a hétköznapi fáradalmakat, élményektől gazdagon tért haza. Sikerült kikapcsolódni, közös élményeket szerezni, mely még inkább összekovácsolja a sorstársakat.
A táborban jól érezték, kipihenték magukat, és jól esett a táboroztatók pozitív hozzáállása, odafigyelése is. Olyan élmény volt számukra ez a két hét, melyből hosszú időn keresztül táplálkozhatnak.
Rövid pihenés, és a ruhák rendbetétele után indulnak a Balatonra újabb élményeket szerezni.
Jókedvűen a túrázás közben
ide is felértünk!
Még egy kicsit bizonytalanul érzem magam!
Forrás: Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ
gyermekvédelmi intézményegységének Magyarbánhegyesi lakásotthonai
Szóljon hozzá a fórumon!: Nyári táborozás Magyarbánhegyesi lakásotthonokban